Lezárul a Pécsi Családi Színházi Fesztivál - Milyen volt a 9. nap?

2015. június 1. 15:42, szinhaz.hu

Május 31-én lezárult a Pécsi Családi Színházi Fesztivál a Pán Péter előadásával. Az utolsó napról olvashatnak rövid híradást. A kilenc napos fesztivál húsz előadására összesen 5719 néző volt kíváncsi, majd minden előadás telt ház előtt zajlott, sok esetben pótszékekre is szükség volt, az összes szék 99,5 %-át vették igénybe a nézők. A pécsi Színház tér – Fotó: Cseri László Pán Péter családi musical két részben Pán Péter, fotó: Körtvélyesi László Dalszövegek: Carolyn Leigh Zene: Morris Charlap Magyar szöveg: Egressy Zoltán Dalszövegfordító: Sztevanovity Dusán Rendező: Méhes László Egressy Zoltán, író: Ha életkorilag belőhető, konkrét közönségnek íródik valami, az nyilván speciális fogalmazást igényel, ugyanakkor gyerekszínház esetében is fontosnak tartom a felnőtteket: a Fafeye, a tenger ész című mesedarabomban például szülőknek szánt szövegek is vannak, amelyek viszont nem lehetnek teljesen érthetetlenek a gyerekek számára, mert akkor kirekesztettnek éreznék magukat. Úgy látom, többnyire ugyanazok a darabok forognak a színházakban évről évre, ez régi probléma, és nem csak gyerekdarabok esetében. Pán Péter, fotó: Körtvélyesi László Pomádé király új ruhája zenés komédia Zeneszerző: Ránki György Andersen meséje nyomán szövegét írta: Károlyi Amy Rendező: Méhes László Méhes László, rendező: Először Marton László felkérésére rendeztem gyerekdarabot a Vígszínházban. Akkor is, és azóta is szakmai és szellemi energiáim legjavát igyekszem nyújtani a gyerekelőadások rendezésekor, különben azt hiszem, súlyos bűnt követnék el. A gyerekszínházi műfaj legnagyobb baja ugyanis, ha lenézi a feladatot és a gyerekeket. Számomra pont ezek az előadások jelentik a legnagyobb felelősséget. Both Gabi, a Pozsonyi Pagonynál megjelent A hintarabló és a Palipál, csupaszív lovag című könyvek szerzője, a nemrég anyagi okokból megszűnt Meseutca.hu volt főszerkesztője: A gyerekkönyvpiac az elmúlt 12–13 évben igen élénken reagál a vásárlói igényekre, figyeli és sokat tanul a világpiaci trendekből. Felépült jó néhány olyan kiadó, amelyik éves tervekben gondolkodik, kialakítja a saját szerzői körét. Körülbelül két éve a kiskamaszok és a fiatal felnőttek felé is új kapukat nyitottak könyveikkel. Ezt megelőzte az osztályszínház jelenség, amelyből világosan kiderült, mekkora igénye van ennek a korosztálynak arra, hogy a színház, a könyv és a film is foglalkozzon azokkal a gondokkal, amelyek az ő problémáikat tükrözik. Felnőtt egy olyan dramaturg generáció (Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Tasnádi István, Vészits Andrea), akik nem csupán a színházban, hanem a gyerekirodalom terén is maradandót alkottak. Jeney Zoltán Rév Fülöp című nagysikerű könyvsorozatból színdarab született, ahogy Berg Judit Rumini-je a színpadon is meghódította a gyerekeket. Nádori Lídia Sárkány a lépcsőházban című könyvéből is készült bábszínházi adaptáció, és folytathatnám még a sort… Pomádé király új ruhája, fotó: Körtvélyesi László DráMAI mesék címmel új könyvsorozat indult a Vaskakas Bábszínház kiadásában, amelyben a legsikeresebb színpadi átiratok szövegei olvashatók. A színház és az irodalom élő kapcsolatát jelzi az is, hogy a 2015-ös Csukás István-díj drámapályázatára 31 értékelhető pályamű érkezett. Ez a folyamat remélhetőleg nem áll le, és egyre szorosabb együttműködés lesz a különböző művészeti ágak képviselői között. Jó példa erre, hogy Rofusz Kinga, Takács Mari vagy Szalma Edit, akik eredetileg gyerekkönyveket illusztráltak, ma már bábszínházi tervezői munkákat is kaptak. Az interjúkat készítette: Keszthelyi Kinga

Tovább a teljes cikkre...

Keresés