"A legfontosabbak számomra az emberi találkozások" - Villáminterjú Novák Eszterrel

2015. július 6. 7:18, szinhaz.hu

Novák Eszter rendező, osztályvezető tanár a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a következő évadtól a nagyváradi Szigligeti Színház művészeti vezetője. Nyáron pedig – az SZFE rendező szakos hallgatóival együtt – a felnőtteknek szóló Összpróba Tábort vezeti Balatonföldváron. Interjú. A tavalyi évben először vezette az Összpróba Felnőtt Összművészeti Alkotótábort Balatonföldváron. Idén újra elfogadta a felkérést, s elhozza magával a Színház- és Filmművészeti Egyetem II. éves zenés színházrendező szakos hallgatóit. Miért gondolt rájuk? Ez a nyári tábor igazából nagyon jó gyakorló-terep egy leendő rendezőnek, az osztály tagjai pedig – amellett, hogy tehetségesek és egytől egyig izgalmas egyéniségek – nagyon kíváncsiak, mindenre nyitottak, érdeklődőek. Izgalmas feladat lesz nekik ez a helyzet: mindenféle korosztályból mindenféle érdeklődési körrel rendelkező emberekkel találkozni, a színház nyelvén beszélni és közösen alkotni. Fotó. artnews.hu Milyen tapasztalataid voltak tavaly az Összpróba Táborban? A legfontosabb élmények számomra az emberi találkozások voltak. Tavaly furcsa módon csak lányok és nők jelentkeztek. Ez engem először megijesztett, mert azért férfiak nélkül nem szívesen képzeljük el a világot. De aztán mikor kicsit jobban összeismerkedtünk, nagyon különös és jó benyomások értek. Többen jelentkeztek olyanok, akiknek más dolguk van a világban, nem színházzal foglalkoznak: két lelkészünk is volt, egyikük határozottan azzal a céllal jött, hogy a lelkészi munkában is hasznosítható színházi játékokkal, helyzetekkel foglalkozzon. Volt egy konduktor, aki csak egyszerűen vonzódik a színházhoz, és semmi különösebb terve a jövőben nincs ezzel, de szerette volna kipróbálni magát színházi közegben. Volt egy gazdag fantáziájú festőművész, aki túl sokat volt már a vászon mögé zárva egyedül, és kommunikálni szeretett volna. Ez ebben a táborban a jó. Hogy felnőtt emberek egy hétig más csinálhatnak, mint amit szoktak, másféle emberekkel találkoznak, mint akikkel egyébként, és ezek a találkozások a színházon keresztül történnek, az élményeiket a színházon keresztül fejezik ki. Van természetesen, aki azért jelentkezik, mert színész akar lenni, és gyakorlatnak tekinti a tábort. Ezek a különböző szándékok nagyszerűen inspirálják egymást. Szórakoztató feladatot találtunk ki, és a végeredményt a nem is annyira szűk számú közönség nagyon is élvezte. Egy olyan dolgot csináltunk, amit aztán itt a Színműn az előző félévben hasznosítottam is. Mi volt ez? Először ismerkedtünk, felmértük, ki mit szeretne, miért jött, és gyorsan elhatároztam, hogy nem írott szöveggel fogunk foglalkozni, hanem a magunkat, a terepet, az életet térképezzük fel egy kicsit. Nevezetesen azt, milyen a viszonyunk a férfiakhoz. És nekik hozzánk. Két „ismerkedős estét” tartottunk a helyi szórakozóhelyeken. Én mint „gardedám”, a távolból figyeltem a lányokat, akik udvarlási, ismerkedési szokásokról, hétköznapokról, mindenféléről beszélgettek a kiszemeltekkel. Férfi-tanulmányokat készítettek, amiket a dokumentarista színház eszközeivel dolgoztunk fel. Ezt a feladatot aztán most első félévben kiadtam az elsős színész osztálynak. Egy fantasztikus és tanulságos vizsgaanyag lett belőle. Idén is hasonló tervei vannak? Tavaly is egy rakás elképzeléssel indultam neki a tábornak, és semmit nem használtam belőlük. Minden azoktól függ, akik ott vannak, belőlük épül, abból, amit ők keresnek, ami érdekli őket, amiért jöttek. A színház a világ és önmagunk megismerésének egy lehetséges eszköze. Ha valaki új dolgokra jön rá saját magával vagy a többiekkel kapcsolatban, vagy egy kérdéskört behatóbban megvizsgál, körbejár, elmélyed benne, akkor a világból ért meg többet. Az lenne az igazán érdekes, ha a fiatalok mellett jönnének ötven vagy hetven éves emberek is, akinek mindig kedvük lett volna játszani, de soha nem próbálták ki. Olyan emberek, akiknek más a dolguk a világban, mással foglalkoznak, de hat napot játékkal, színházzal akarnak tölteni. A táborban segítőid az SZFE II. éves rendező szakos, zenés rendező szakirányú hallgatói. Hogyan működik az osztály képzése? A zenés színházrendező szakosok képzése összetettebb, mint a rendező szakosoké, hiszen el kell mélyedniük a zenés műfajokban: zenetörténetet, zenei stílustörténetet tanulnak, zenei képzést kapnak, természetesen kottát, partitúrát kell tudniuk olvasni. Az osztályt Ascher Tamás vezeti, mellette Székely Gábor tanít. Párhuzamosan indult egy zenés szakirányú színművész osztály is, amit Selmeczi György és én vezetünk. Mindkét osztály hallgatói úgy tekintenek mind a négyünkre, mint az osztályfőnökeikre. Hosszú évek óta készültünk arra, hogy párhuzamosan tudjunk indítani zenés színész és rendező osztályt, amiben a diákoknak sok közös órájuk van. Egyébként most is épp’ együtt dolgoznak: Székely tanár úrral Füst Milán Boldogtalanok-jának jeleneteivel foglalkoznak. Ez a szoros együttműködés a következő években egyre intenzívebb lesz. A terv az volt, hogy mikor majd komolyabb zenés műfajokkal kell foglalkozniuk a rendező szakosoknak: operettel, musicallel, kisoperával, akkor olyan játszókkal dolgozhassanak együtt, akikkel addigra már jól ismerik egymást, akik magas színvonalon el tudják ezeket a műfajokat énekelni. Mi is megismerhetjük őket, csak egy pár szóban? A rendező osztályban két lány és három fiú tanul. Kukk Zsófia Sára dramaturg szakos volt, onnan érkezett ide, Tarnóczi Jakab tavaly érettségizett Salgótarjánban, és ott már rendezett egy Antigonét, Varga Bence Marosvásárhelyről jött, ahol rendezést tanult, Tárnoki Márk a Kerekasztal Színház Nevelési Társulatból érkezett, Szokol Judit pedig Kaposvárra járt színész szakra, majd Párizsban tanult a Sorbonne-on és úgy kanyarodott ide vissza. Különböző életutakat jártak be eddig, és minden e felé sodorta őket. Különböző tudásokat hordoznak, jól hatnak egymásra, jól dolgoznak együtt. És nem utolsó dolog az, hogy van 17 színészük! A tábor után hogyan folytatódik a nyár? Elvállaltam a Nagyváradi Szigligeti Színház művészeti vezetését és rendezni is fogok az intézményben. A feladatom a következő évad előkészítése. Nehéz és szép vállalkozás. Az Összpróba Nyári Összművészeti Alkotótáborról és a jelentkezés részleteiről bővebb információ az Összpróba Alapítvány honlapján található: www.osszproba.hu

Tovább a teljes cikkre...

Keresés