Ováció és vastaps fogadta a Don Giovannit Pilsenben

2015. július 9. 18:21, szinhaz.hu

Hatalmas sikert aratott a Miskolci Nemzeti Színház előadása a Csehországi városban az Európa Kulturális Fővárosa programsorozaton. A Don Giovanni nyerte el tavaly a vidéki operaelőadásokat felvonultató PRIMAVERA’14 Fesztivál fődíját, így ez a produkció képviselhette Magyarországot idén Pilsenben, az Armel Operafesztivál felajánlásaként és finanszírozásában. Szabó Máté rendező úgy fogalmazott, meglepően jól fogadták az előadást, hiszen a csehországi város konzervatív nézőközönsége hosszan tapsolt és éljenzett a számok között, az előadás végén pedig vastapssal ünnepelték az egyáltalán nem hagyományos operabemutatót. A hatalmas siker, és a nem megszokott fogadtatás a színészekre is hatott, akik az előadás során egyre lelkesebben játszottak, amit meg is hálált a közönség. A vendégjáték feltétele volt, hogy a társulat olasz nyelven játssza az operát, így július 6-án a pilseni közönség eredeti nyelven hallhatta Mozart nagysikerű operáját. Bár a Miskolci Nemzeti Színház jövő évi repertoárján már nem szerepel a Don Giovanni, a rendező reméli, a jövőben nem csak egy évadon keresztül tűzik majd műsorra a színházak az operákat, és ha igény lesz rá, ebben a formában is láthatja a közönség az előadást. Még mindig sokan ódzkodnak az operától, és sokan fenntartásokkal fogadják ezt a műfajt, de azért lettem operarendező, hogy azt az élményt, amit én megélek egy-egy operaelőadáson, átadhassam másoknak is: azt lássák, amit én érzek – tette hozzá Szabó Máté. – Miskolcon hagyománya van az opera előadásoknak, a miskolci közönség nagyon nyitott, és ez hatalmas érték.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés