A kellékes - Kern András a Kultkikötőben

2015. július 17. 15:00, szinhaz.hu

A kellékes című előadás július 17-én 20.30 órakor látható a Kultkikötő - Balatonföldvár műsorán. Ebherhard Streul kortárs német rendező, író és zeneszerző darabja - Parti Nagy Lajos átiratában - tulajdonképpen egyetlen hosszú monológ: egy színházi kellékes másfél órás "one man show"-ja. Az alaphelyzet a következő: a nézők egy üres, díszlet nélküli színpadot látnak. Rövidesen egy középkorú, munkaruhás férfi tol be egy kellékes kocsit, s rendezkedni kezd a kellékei között. Annyira el van foglalva a munkájával, hogy csak kis idő elteltével veszi észre a közönséget, s nem érti, hogyan engedhették be a publikumot, hiszen a mai előadás elmarad! A kínos helyzetet megoldandó a színház menedzsmentjének intézkedéséig megpróbálja a publikumot szórakoztatni, s mint egy nagyformátumú művész, az élete nagy színpadi pillanatát megélni. Az előadás során cserélődnek a hol elementáris, hol borongós anekdoták, színész-karikatúrák, megelevenedik a színház vonzó ellentmondásos világa. És egyébként is: "nagy marhaság, ez az egész színház-izé!" "Ilan Eldad – akivel a Vígszínházban dolgoztunk együtt először – mondta egyszer, hogy miért nem játszom el A kellékest? Mondom: az micsoda? Levetített egy osztrák felvételt, amin Otto Schenk volt a kellékes – egészen más megközelítésű előadás volt, mint amilyen a miénk lett. Parti Nagy Lajos átírta a darabot, meg én is egy kicsit belenyúltam, belekerültek a saját történeteim is. Jó munka volt, a Pesti Színházban azóta is műsoron van. Nem kerestem tehát, csak jött. A 88. utca foglyait viszont kifejezetten kerestem: eszembe jutott, milyen jó lenne Ilannal még valamit csinálni, és beugrott, létezik egy Neil Simon-darab, ami valaha ment is a Vígszínházban, gondoltam, jó lenne. Megmutattam neki, ő megmutatta Tibornak, Tibor megmutatta a Centrál Színháznak, végül koprodukcióban létrehoztuk" - mesélte korábban Kern András.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés