"Ez egy nagyon nagy hátizsák" - Marozsán Erika hamarosan visszatérne

2015. július 22. 9:15, szinhaz.hu

A New Yorkban élő színésznőt a 061.hu kérdezte. Marozsán Erika elárulta, már több színház is jelezte, hogy egy-egy szerepre, vagy akár társulati tagnak is visszavárja. Lapszemle. A nullahategy.hu cikkéből: A romániai diktatúrában, a Szekuritáté nyomasztó éveiben játszódik Gyöngyössy Bence Janus című filmje, amelyben Marozsán Erika egy politkus feleségét alakítja. A színésznő elmondta, a filmet nemrég már bemutatták Nagyváradon egy közép-európai konferencián, amely a rendszerváltás körülményeiről és az azóta eltelt idő eredményeiről értekezett. "Ennek a témának ma már irodalma van, sokan körbejárták már, mit lehetett volna másként tenni, hol kezdtek el differenciálódni a történések és azoknak milyen politikai vagy jogi legitimitása van. A művészet eszközeivel valóban nem sokat beszéltünk még erről, de érdekes, hogy a holokausztot is a hatvanas évek közepén kezdték feldolgozni az egyes művészetek képviselői. Talán a rendszerváltás témakörében is most indul el egy újabb hullám filmen, regényekben, színházban. Ez szerintem nem feltétlenül a gyávaság miatt van: a rendszerváltás természete olyan, hogy nem egyik napról a másikra fordul át minden. Szóval nem a félelem, vagy a restség az oka annak, hogy nem beszélünk erről, hanem, hogy el kell telnie jó néhány évnek, amíg érvényes gondolataink lesznek róla" - véli a színésznő. "Én a rendszerváltó időszakban a Balettintézet nagyon zárt körülményei között éltem: nálunk nem volt úttörő mozgalom, nem kellett felvonulgatnunk. Amolyan elit kis közösség voltunk, akik csak a balettel foglalkoznak. Az egész kor referenciája számomra Nádas Péter regényei, esszéi, önanalizáló beszélgetései. A félelem, a bezártságból adódó megrögződések, olyan mini dolgokban ütnek vissza és lepleződnek le, mint amikor az ember hozzászokik ahhoz, hogy nem funkcionálnak dolgok: például a sörösüveg tetejének levétele. Egyszerre lódította meg az emberekben a kreativitást a nélkülözés és a kiskapuk keresését is. Szóval a zsigereinkben ott van, velünk él az elmúlt rendszer" - mesélte Marozsán Erika. Fotó: nullahategy.hu A színésznő szerint ami most megváltozhat a "socialmedia őrülettel", az, hogy az ember kicsit kikerülhet a saját fészkéből. "De valójában mi nagyon kicsik vagyunk. Hollywoodban nem véletlen, hogy egy német színésznő komoly karriert tud befutni: rengeteg német pénz van a hollywoodi filmekben és ezért a támogatásért cserébe Németország kér valamit. Egy német színésznő arca az egész országról alkotott képet formálja. A nemzetközi karrierek mögött mindig óriási lobbi, pénz és szándék van, amibe mi nem is nagyon látunk bele. Szerintem ezért is van az igazi nagy nemzetközi karrierre kevés esélye a magyar színésznek. Miközben magyar kollégáim elképesztő munkabírásúak, nagyon kreatívak. Úgy vélem, mi a társadalom legjobb arcát mutatjuk" - hangsúlyozta a több mint tíz éve külföldön élő művész. Marozsán Erika elárulta, több színház is jelezte, hogy egy-egy szerepre, vagy akár társulati tagnak is visszavárja, és beszéltek is róla, hogy talán jövőre visszajönne egy-két évre, hogy újra "felfedezze magában a színházi színészt". Arra a kérdésre, hogy emigránsnak tartja-e magát, a színésznő így felelt: "Nyilván nem azt jelenti ez a szó most, amit jelentett akkor, amikor politikai alapon mentek el emberek és nem tudtak visszajönni. De valahol az vagyok, és ez egy nagyon nagy hátizsák. Én sem gondoltam huszonhat évesen, amikor elkezdtek Németországba kivinni és onnan Amerikába költöztünk, hogy innen már ez az életembe bele van vésve, félemigráns vagyok. (...) Amikor hosszú idő után hazajövök, akkor az első héten mindig nem várt élességgel látok olyan dolgokat is, amelyek később jó, hogy elhomályosulnak. Az elején mindig nyitottabb a szemem a szomorúságra, a szegénységre, az elveszett generációkra, akik csak tengetik az életüket s ettől napokig nehezebben kapcsolódok be az életbe. Ugyanakkor látom a fesztiválhangulatot, romkocsmákkal, euforikus vidámsággal, amivel én is repdestem huszonévesen és sehol máshol nem tudtam volna elképzelni az életet csak Budapesten. Az előző rendszer szülöttje vagyok: belülről építkező, önmegkérdőjelező alkat, szemben Amerikával, amely a narcisztikus fiatalok szépségkultuszban lubickoló világa. Itthon a fiatalokban manapság talán a kelet-európaiság némileg keveredik a nyugati hatásokkal, ettől más az ő útkeresésük, mint a miénk volt." A teljes interjú itt olvasható.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés