Musica Sacra világsztárokkal - Puccini dallamai Fehérváron

2015. augusztus 1. 12:54, szinhaz.hu

Az augusztus 18-i Musica Sacra igazi kuriózum a komolyzene kedvelőinek a világhírű olasz karmester, Carlo Ponti Jr. vezényletével. Puccini dallamai Kálmándy Mihály és László Boldizsár operaénekesek, valamint az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és az Egyesített kórus tolmácsolásában zengik be a Koronázó teret. Az előkészületekről a zenekar igazgatója, ifjabb Major István mesélt. A 2015 óta önálló intézményként működő Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója életében új korszak kezdődött. Korábban alapvetően a művészi pályámra koncentráltam, de fiatal korom óta foglalkoztat a tervezés, szervezés, feleségemmel céget alapítottunk, tehát az életemnek mindig volt egy gyakorlatiasabb oldala is. Két énem van: egy művészi és egy menedzseri. Ez a kettő találkozott januárban, amikor a zenekar önállósításával megkaptam ezt a megbízatást, az igazgatói kinevezést. Nagyon jól érzem magam ebben a munkakörben, a zenekar jelentős megújulást mutat. Szakmailag elégedett vagyok, eddig minden remekül sikerült. Izgalmas fél év van Önök mögött és rengeteg lehetőség Önök előtt ahhoz, hogy rövid időn belül felsorakozzanak az ország legjobb szimfonikusai közé. Hogyan készülnek a nyári előadásokra? Minden profi zenekar projektszerűen dolgozik, a koncertek előtt van egy-egy sűrű felkészülési időszak. Nemrég Siófokon, gyönyörű közegben, a Jókai parkban játszhattunk. Nagyon örültünk a felkérésnek, ez is azt bizonyítja, hogy egyre jobb a hírünk. Augusztus 6-án a Harmonia Albensis templomi hangversenysorozat részeként Boross Csilla operaénekessel és Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmesterrel adunk közös koncertet. Ez szakmailag legalább akkora kihívás, mint a Musica Sacra, ami szintén egy fantasztikus kezdeményezés. Tavaly Miklósa Erikát kísérte a zenekar, akivel mindig öröm a közös munka. A program idén is nagyon ígéretes. László Boldizsár, Carlo Ponti Jr. és ifj. Major István a Musica Sacra sajtótájékoztatóján, Fotó: Gyöngyösi Tímea Pucciniről a Bohémélet, a Tosca, a Pillangókisasszony, a Turandot, vagy a Gianni Schicchi jut elsőre eszünkbe, operái mellett azonban vallásos témájú műveket is komponált. Ezek alkotják a 2015-ös Musica Sacra csodálatos programját. Milyen koncepció szerint állították össze a hangversenyt? A koncert helyszínéhez, az egykori Nagyboldogasszony-bazilikához a szakrális zene a méltó, ezért választottuk Puccini legsikeresebb egyházi darabját, a Messa di Gloriát az est fő műsorszámának. A olasz komponistát olyan zenei stílus, olyan hangvétel jellemzi, ami széles körben kedvelt. Azok is szeretik a dallamvilágát, akik esetleg ritkán járnak komolyzenei koncertre, de ha meghallják például a Nessun Dormát, rögtön felismerik és imádják. Puccinit játszani óriási élmény a zenésznek, és biztos vagyok benne, hogy a közönség is el fog olvadni, remélhetőleg nem a melegtől, hanem a muzsika gyönyörűségétől. Bár az oratorikus műveknél szokatlan, ebben a misében mégis csak két férfi énekel. Hogy választották ki a szólistákat, Kálmándy Mihályt és László Boldizsárt? A gyakorlati eljárás szerint koncertszervezésnél összeállítjuk a legkiválóbb énekművészek névsorát. Főleg oratorikus művek esetében gyakori, hogy az összeszokott előadók mozgósítják egymást. Így történt most is. Először Kálmándy Mihályt, a Magyar Állami Operaház magánénekesét kérdeztem meg, hogy szívesen vállalná-e ezt a koncertet. Örömmel mondott igent, és javasolta László Boldizsárt, akivel sokat dolgoznak együtt. Nagyon örültem neki, mert az ő neve is szerepelt a listámon. Az ország a Cotton Club Singers frontembereként ismerte meg, ám az utóbbi hét évben az opera műfajában folytatta karrierjét, meghódítva az ország és a világ színpadait. Az operaénekeseket a több mint százéves fehérvári zenekar mellett a régió énekkaraiból álló, kétszáz fős kórus kíséri. Hogy próbálnak az Alba Regia Vegyeskar, az Ars Musica Vegyes Kar, a Primavera Kórus, a Dunaújvárosi Vegyeskar, a Pausa kórus, a Várpalotai Bányász Kórus, a Vass Lajos Kórus és Viadana Kamarakórus tagjai? Míg a zenekarban diplomás, profi zenészek ülnek, az Egyesített kórus alapvetően jó értelemben vett amatőrökből áll, így ők hosszabb felkészüléssel érnek el a koncertkész állapotig. Mindegyik kar külön-külön gyakorol, már elkezdték a szólampróbákat. Drahos Béla, a Musica Sacra zenei igazgatója segíti a felkészítést. Előkészíti a kórusok egységes megszólalását, ő tartja a zenekar első próbáit, hogy a karmester, Carlo Ponti már technikai problémákkal ne szembesüljön, csak a zenei megoldásokra összpontosíthasson. A koncert előtt lesznek a nagy, egyesített próbák külön az énekkarokkal, külön a zenekarral, aztán együtt a kórus és a zenészek, végül csatlakoznak a szólisták. A nyarat a Virtuózokkal kezdték, Medveczky Ádámmal, Boross Csillával folytatják, majd Carlo Pontival, Kálmándy Mihállyal és László Boldizsárral zárják. A legnagyobb zenekarok is megirigylik ezt a névsort. Csupa világsztár. Nagyon nagy öröm számomra, hogy Carlo elvállalta ezt a felkérést. Itt van velünk, készül, beszélgetünk a szakmai elképzeléseiről, interjúkat ad. Boldog vagyok, hogy ismét ennyi időt tölthetünk együtt. A zenekar számára is megtisztelő lesz vele dolgozni. Az újságírók gyakran Sophia Loren fiaként írnak róla, de örülnék, ha Fehérváron nem csak az Oscar-díjas szülők gyermekét látnák benne, hanem a tehetséges művészt. Carlo a Los Angeles-i Virtuózok alapítója, művészeti vezetője, 2000 óta az Orosz Nemzeti Zenekar állandó vendégkarmestere. A Musica Sacraról szóló televíziós beszélgetések során a nézők is láthatták, mennyire alázatos, szerény és bölcs. Nagyon szeretném, hogyha mindenki értékelné, hogy egy ilyen ember itt van köztünk. Ha Ön is a világ legnagyobb színpadainak sztárjai tolmácsolásában szeretné hallani a méltán népszerű zeneszerző káprázatos szépségű műveit, vásároljon jegyet a Puccini-estre Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban, a Fehérvári Jegyirodában, a Városház téri pavilonban, az Alba Plazaban, a Fejér Megyei Hírlap Ügyfélszolgálati Irodáján, az Intersparban, vagy online a Koronázási Ünnepi Játékok, illetve a Vörösmarty Színház weboldalán! Szerző: Gyöngyösi Tímea

Tovább a teljes cikkre...

Keresés