"A színház gyönyörű társasjáték" - Molnár Piroska 70
Október elsején ünnepli születésnapját a Nemzet Színésze. Molnár Piroska forgat, több színházban is játszik és tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Molnár Piroska pályájáról: Ózdon született. Édesapja nem tért haza a szovjet fogságból, édesanyja hiába akart visszaköltözni Erdélybe, a határokat addigra már lezárták. Kunágotán telepedtek le, meghatározó gyermekkori élményei ehhez a dél-alföldi településhez kötik. Édesanyja tanácsára a szegedi közgazdasági technikumban érettségizett, de a számok sohasem érdekelték. Amióta megtudta, hogy akiket a filmekben vagy színpadon lát, azok a színészek, ő is az akart lenni, szívesen szavalt, szerepelt. A színművészeti főiskolára első nekifutásra felvették. Pályáját 1968-ban a Szegedi Nemzeti Színházban kezdte, ahol együtt játszhatott Ajtay Andorral is. 1971-ben hívta Kaposvárra Zsámbéki Gábor és Komor István, s ő hatéves kitérővel - 1978-80 között a Nemzeti Színház, 1980-84-ben a Katona József Színház tagja volt - 2002-ig játszott a Csiky Gergely Színházban. Ekkor teljesedett ki pályája, hiszen a színház széles repertoárja lehetővé tette, hogy klasszikus és mai drámában, zenés darabokban is színpadra léphessen. Élete legszebb időszakának ma is ezeket az éveket tartja. Molnár Piroska 2002 és 2013 között a Nemzeti Színház társulatának tagja volt, 2013-ban a Thália Színházhoz szerződött. Kiváló jellemábrázoló tehetségű, sokoldalú művész, számon tartani sem könnyű, hány színpadi és filmes szerepben kápráztatta el a nagyérdeműt. Humora, temperamentuma vígjátéki és groteszk szerepek megformálásában, muzikalitása és hangja a zenés műfajok szerepeinek megoldásában segítik. Kiválóan alakította a Koldusopera Pollyját, Csehov Sirályában Nyinát, Oresztész Elektráját, az Éjjeli menedékhelyben Vaszilisza Karpovnát, Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatásának főszerepét, Gogolák elvtársnőt A tanú című Bacsó-film színpadi változatában, Örkény Macskajátékának Gizáját. 1967 óta filmekben is szerepel, melyek között akad dráma és vígjáték egyaránt: Hangyaboly, Makra, Árvácska, Kiáltás és kiáltás, Szamba, Csinibaba, Meseautó, Egérút, Állítsátok meg Terézanyut!, Taxidermia, Rokonok, A nagy füzet. A Munkaügyek - IrReality Show televíziós sorozat egyik főszerepét, Sipeki Elvirát is ő alakítja. Jellegzetes hangját sok-sok szinkronszerepben hallhatjuk, a Magyar népmesék sorozat második évadjának öt epizódjában is őt hallgathatják a gyerekek. Azóta számos alkalommal mondott mesét, s eljátszotta már Bors nénit, a gyerekek kedvencét is. Mindent igényesen és karakteresen, művészetét ez a két szempont határozza meg. Színházba sokat jár közönségként is, de soha nem kritikusként. A Színművészeti Egyetemen jelenleg egy harmadéves osztálynak tanít színpadi beszédet. Molnár Piroskát mindig is a művészi alázat jellemezte, számára nincs fontosabb, mint hogy amit felvállalt, azt a lehető legjobban teljesítse, legyen az próba, előadás, forgatás vagy tanítás. Ascher Tamás azt mondta róla, hogy rendkívül sok színárnyalatú lény: erős, mindent kibíró paraszt, csiszolt agyú, fölényes, művelt nő, érzelmekben gazdag asszony és ezenfelül boszorkány. Mindez ott rejlik a sejtjei mélyén, ezért lehet olyan sokféle szerepet ráosztani. Művészetét 1977-ben Jászai Mari-díjjal, 1981-ben érdemes, 1990-ben kiváló művész címmel ismerték el. 1995-ben Kossuth-díjjal tüntették ki színházi- és filmszerepeiben nyújtott kiváló alakításáért. 1999-ben a közönség szavazatai alapján megkapta az Örökös Tagság kitüntető címet a Halhatatlanok Társulatában, s felavatták lábnyomát a Nagymező utcai Pesti Broadwayn. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozata) kitüntetést. 2008-ban Hazám-díjjal, 2009-ben Amphiteátrum-díjjal tüntették ki. 2011-ben a nemzet színésznévé választották, ugyanebben az évben megkapta a Színházi Kritikusok Céhétől a legjobb női főszereplőnek járó díjat. 2013-ban a chicagói filmfesztiválon elismerő oklevéllel jutalmazták Szász János A nagy füzet című filmjében nyújtott alakításáért, ugyanabban az évben Prima Primissima Díjat kapott. 2014 májusában ASSITEJ Üveghegy Életműdíjat kapott, idén a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját vehette át. A művésznő 2011-ben a Nagymama című Csiky Gergely-darab címszerepéért kapott gázsijából alapította a Nagymama-díjat, amelyet a kaposvári Csiky Gergely Színház fiatal művészei kapnak. A Nemzet Színészéről saját szavaival: Ezt a foglalkozást úgy hívják: Amióta az eszemet tudom, színész akartam lenni. Amióta láttam filmeket, és megtudtam, hogy ezt a foglalkozást, amit a benne szereplők űznek, úgy hívják, hogy színész. Kamaszkoromban már nem mertem erről beszélni senkinek, mert nem voltam szép lány, és kinevettek volna, hogy mit akarok. Amikor elsőre felvettek a színművészetire, már bezzeg nem mosolyogtak össze a barátnőim a hátam mögött. Hát igen, kamaszkorában sok sérelem éri az embert. De legalább bátor. És a félelem már csak ilyenkor jön, később, hogy úristen, mit is csinálok. Már nagyobb az ember felelősségtudata, és jobban meggondolja, mit csinál. Szorongás van bennem, és a tapsos siker önmagában nem elég, hanem a rendezők és a kollégák elismerése is kell. Kezdet: A főiskola alatt elhangzott egy olyan ígéret a személyemre, hogy a diploma után a Madáchba kerülök majd. Ez elterjedt, nem is kerestek máshonnan. Aztán kiderült, hogy nincs szerződésem. Pártos felhívta a szegedi színház főrendezőjét, régi barátját, Bozóki Istvánt, és tulajdonképpen rásózott. Egy darabig így is kezeltek, jaj, szegényke, valahova el kellett adni. Persze hamar kiderült, hogy más a helyzet, el is kényeztettek, az igazi színészi életem mégis Kaposváron kezdődött. Szűz Mária kötényébe pottyantam. Zsámbéki, Ascher, Szőke István rendezett, volt szerencsém még Komor Istvánnal dolgozni. Fiatalok voltunk, mindenre kaphatóak, tombolt bennünk a tehetség, majd szétrobbantunk a tettvágytól. Csodálatos volna, ha minden fiatalnak megadatna, ami akkor nekünk. Kor: Az ember a korral fáradtabb, nehezebben indul neki a dolgoknak, körülményesebb a rákészülés, de amikor benn van a színpadon, ugyanaz az érzés fogja el, mint fiatal korában. Sosem voltál hiú?: Nem. Valahogy ez kimaradt az életemből. A férjem, akivel az élet szétválasztott minket - nem jó szántunkból váltunk el, hanem világhírű zeneszerző lett, az élete kint folytatódott, én meg az anyanyelvvel nem igazán tudtam mit kezdeni másutt - úgy szeretett, a saját természetességemben. Egyszer befestettem a hajam és kérdeztem, hogy nem veszel észre semmit? Mit, hogy sárgarépa színű lett a hajad?! Hát soha többet eszembe se jutott… Meghagyom: Nem fecsérlem arra az időmet, hogy az életben is szerepet játsszak, azt az energiát meghagyom a színpadra. Színészparadoxon: Nekem az az elvem, hogy a színész lehetőleg a színpadon is magát kell hogy adja. A színészet arra jó, hogy az ember annak örvén, hogy „kérem, ez nem én vagyok”, ki tud magából adni mindent, ami csak benne van. Ez egy színészparadoxon, amelyet Diderot-tól ismerünk. Színész: Azt gondolják, hogy a színész mindig játszik. Én nem értek ezzel egyet. Engem egy civil - lehet bármilyen izgalmas személyiség - soha nem tudott annyira érdekelni színpadon, mint egy igazán nagy színész. Nem tudta, hogy a színészek ilyenek?: Tudja, a színészet arra jó, hogy az ember a szerep örve alatt árulkodjon magáról, de ahhoz a közönségnek semmi köze. Amikor belebújok a szerepbe és belenézek a tükörbe, akkor nem én nézek vissza magamra, hanem más, mindig azt a tulajdonságot erősítem fel magamban, amit a szerep megkíván. Ott visszük a táblát magunk előtt, hogy kérem, ez nem én vagyok, pedig a szerep mindent elárul rólunk, hiszen az ember mégis minden egyes alkalommal saját magát viszi bele. Nem tudta, hogy a színészek ilyenek? Társasjáték: Mindennek megvan a technikája: a beszédnek, a reggeli próbakezdésnek, annak, hogy este a színpadon száz százalékot nyújts, függetlenül az aznapi lelkiállapotodtól, jobb vagy rosszabb formádtól. Annak is, hogyan kapd el a fonal végét, ha a rendezõ nincs formában, hogyan lendítsd elõre a munkát. A színház gyönyörű társasjáték, de bizonyos praktikákat tudni kell. Például tartani egymást, átsegíteni a másikat a buktatókon. Gólhelyzet: Egymásnak adjuk a labdát és természetesen a csatár kell gólhelyzetbe hozni, ha nem én vagyok a főszereplő és nem mindenáron én akarom berúgni a gólt, ha éppen nem én vagyok az arra kiválasztott, odaállított ember. Ez egy gyönyörű társasjáték a maga szabályaival. Nagyon sok kollégával szoros kapcsolatom van, általában nagyon sok barátom van. Életre szóló barátságnak nevezhetném a kapcsolatunkat a Csomós Marival, vagy a Pogány Judittal. Feltétlen bizalom: Ha az ember elkezd egy munkát, igenis hinni kell benne. Másrészt, van egy fontos dolog, amit gyakran elfelejtünk. Van a pályának egy szakmai része. Ami nem a hivatásról szól, nem arról, hogy mit szeretnék eljátszani, hogyan szeretnék dolgozni. Ha rám bíznak egy zenés vígjátékot, ugyanazzal a szakmai tudással és odaadással kell megoldani, mint bármely más szerepet, úgy, hogy amit leteszek, álljon a lábán, kikezdhetetlen legyen. Akkor is, ha tudom, aznap este nem fogom megváltani a világot. Egyébként én kifejezetten szeretek bíbelõdni ezekkel a mesterségbeli tudást igénylõ szerepekkel. Munkabírás: Szerintem azért hívnak, mert tudják rólam, hogy munkabíró vagyok, és megbízható. Miattam még nemigen maradt el előadás, mindent lelkiismeretesen csinálok. Meg az is lehet, hogy mások keményebbek, és tudnak olykor nemet is mondani. Én nem tudok. Még akkor sem, ha úgy is érzem, hogy ezt már nem kéne. Ha kicsit kapacitálnak, kicsit udvarolgatnak, elcsábulok, és azt mondom, hogy na jó, ez az egy még jöjjön. Nem szeretem a konfliktust, nem akarok senkit megbántani, erős bennem a megfelelési vágy. Ezért aztán loholok ide-oda, ahelyett, hogy hímezném otthon a járókeret-takarómat. (...) Valószínűleg munkamániás vagyok, ami sokszor jó, mert akkor nincs ideje az embernek azon töprengeni, hogyan is van az élete. Talán nem is érdemes. Cirkuszi ló: Az az igazság, hogy a felsorolt és még fel sem sorolt feladataimat nem én tervezem a magam számára. Mások tervezik a fejem fölött. Csak hát én magam, mint a cirkuszi ló, ha pattog az ostor, már rohanok, és csinálom, amit kell: táncolok, énekelek, emelem a lábamat vagy a bóbitás fejemet, vagy amit kérnek tőlem. Ha én irányítanám a saját életemet, most már, így hatvanon fölül valószínűleg nem terveznék semmit, csak itthon ülnék, és élvezném az édes semmittevést. Ezt egyébként nagyon jól tudom csinálni. Frici: Tényleg, mióta az eszemet tudom folyton játszom. Még nyáron is. 17 nyarat töltöttünk együtt Kőszegen a Várszínházban drága emlékű Hollósi Frici kollégámmal. Az már majdnem olyan volt, mint egy házasság. Jordán számolta egyszer össze, hogy hányszor voltam a felesége, a szeretője színpadon. De ugyanígy vagyok Koltai Robival vagy Lukács Andorral is. Úgy szoktam fogalmazni, hogy annyi szép férfit ismertem, minek kell, hogy az egyik ott borotválkozzon a fürdőszobában?! Pláne, hogy egy fürdőszoba van. (...) Tavaly egy kedves dramaturg barátnőm kint volt Rómában. Zsámbéki Gáborral tartottak egy kurzust. Kimentem én is pár napra. A Pantheon előtti téren laktam, és vasárnap reggel kiültem a térre meginni egy kávét. Egyszer csak látom, hogy egy úr kalapban, rengeteg újsággal a hóna alatt gyalogol. Na, gondoltam, egy kávé mellett elolvassa az összes újságot - milyen szép napja lesz! Meséltem a Zsámbékinak, hogy láttam egy ilyen urat, mire azt mondta, "Te, az a Frici volt…!" Tudniillik ő minden reggel megvette az összes újságot, még a kertészeti szaklapokat is, beült egy kávéházba, és mindent átolvasott. Rítus: Nekem a rejtvény. A színház, ha nem vagy végig színpadon - várakozás. Nem kezdhetsz el könyvet olvasni, vagy belebonyolódni egy beszélgetésbe, mert az agyad már a darabnál jár. A rejtvényt csak írogatod, nem kell figyelni, de mégis elfoglalod magad. Amikor életemben először filmeztem, ott volt a nagy Gábor Miklós! Odamentem hozzá, hogy adjon valami jó tanácsot a filmezéssel kapcsolatban. "Lát egy széket, azonnal üljön le, mert leül rá más!" - mondta. Akkor még nem értettem. És tényleg, a forgatáson alig tudsz egy széket kapni. A forgatás folytonos várakozás. Másfél-két órát vársz, aztán ott vagy 2 percet. Viszont nem vonhatod ki magad abból, ami épp zajlik, tehát lelkileg "stand by-on" kell maradni. Magyarország: Nem szabad megvetni az igényes bulvárszínházat, a lényeg, hogy tisztességesen, szakmailag kifogástalanul kivitelezzék. Lehet, hogy általánosságnak tûnik, de szerintem jó és rossz színház van. Annak pedig örülnünk kéne, hogy a közönség sokrétû, hogy a színházak estérõl estére megtelnek, a Trafó éppúgy mint az Operett. Én ebben hiszek. És a társulatok erejében. Tradíciójuk és jövõjük van Magyarországon. Megérte: Adagolni nem lehet. A pálya annyit ad vissza, amennyit az ember beleadott. És miután én tényleg mindent odaadtam a színészetnek, ezt vissza is kaptam. És ha a sikereket, a díjakat, a közönség szeretetét, a megbecsülést tekintem, és azt, hogy én mit gondolok mindarról, amit csináltam, akkor azt gondolom, megérte. Molnár Piroskával friss interjút az Origo-n olvashatnak. Forrás: Színház.hu, MTI, Kritika, Színház, Magyar Narancs, Life.hu, Origo, stb.