"A férfi nem tudja, mit akar tőle a nő..." - Interjú Cserje Zsuzsával

2015. november 1. 7:18, szinhaz.hu

A Magyar Színház november 6-án mutatja be Jean-Claude Carrière A NAPLÓ, avagy a Don Juan-katalógus című kétszemélyes vígjátékát, amely jutalomjáték a színészeknek, Bede-Fazekas Szabolcsnak és Csépai Eszternek. Ugyanakkorr nehéz dió a darab rendezőjének, Cserje Zsuzsának. Vele Vasvári Judit beszélgetett. Te találtad meg a darabot, vagy a darab szólított meg téged? A darab szólított meg engem, de már nagyon régen. Húsz évvel ezelőtt került a kezembe - még dramaturgként dolgoztam - de akárhányszor felajánlottam a színházamnak, senki nem harapott rá, a rendezők mindig a saját álmaikat akarták megvalósítani. Később, amikor már magam is rendeztem, az akadályozta meg a színre vitelét, hogy élt bennem egy realisztikus elképzelés a darabról, amit alternatív színházi körülmények között nem lehet megcsinálni. Abban a világban többnyire olyan tereket talál az ember, amelyben csak jelzésszerű díszlet fér el. Csakhogy az én elképzelésem, amely a dramaturg Deres Péterével teljes mértékben megegyezett, az volt, hogy a maga valóságában, ággyal, fürdőszobával, szekrénnyel kell felépíteni a francia üzletember világát, mert a lakásnak és a benne lévő tárgyaknak jelentőségük van. Ehhez komoly infrastruktúra kell, és ehhez színházat találni nagyon nehéz. Most hozta úgy a sors, hogy megtaláltuk a helyszínt a Magyar Színház Sinkovits Imre Színpadán. Fotó: Zsigmond László A magányosan élő francia üzletember karakterét mintha Bede-Fazekas Szabolcsra írták volna. Viszont a pályája elején álló, nem túl ismert fiatal színésznő szerepeltetése nem túl bátor választás? Éppen fordítva történt! Csépai Eszterrel már korábban is dolgoztam, nagyon sikeres előadást hoztunk létre, és tudtam, hogy egy kétszemélyes darabra volna szükség ahhoz, hogy megmutathassa oroszlánkörmeit. Azt gondoltam, itt a lélektani pillanat. Leadtam a darabot a színházban és elfogadták! Abban biztos voltam, hogy megfelelő férfiszínészt találok, és hogy ez éppen Bede-Fazekas Szabolcs, az külön szerencse, hiszen nagyon tehetséges és férfias - ők ketten Eszterrel jól illenek egymáshoz. A darabot többféle felfogásban játszották már a világ más tájain, a nő lehet korban a férfihoz illő, vagy - mint nálunk - egy fiatal lány és egy középkorú férfi furcsa kapcsolatteremtési próbálkozását látjuk. A darab eleje és a vége rejtély. Honnan jön ez a lány, miért jön, és ha elmegy valaki - akár a férfi, akár a nő -, hova megy, visszajön-e, mindez többesélyes. S a legnehezebb feladat ebben a lélektani huzavonában - avagy párbajban -, hogy a szerző a rendezőre és a szereplőkre bízza, milyen irányba akarják elvinni a történetet. A mi felfogásunkban az előadás akár egy pszichológiai krimiként is értelmezhető. Dehát próba közben sok minden kiderül, például az, hogy a színészek játéka mennyire átformálja az előadás hangulatát, és végül az ember maga is elcsodálkozik: bonyolult lélektani darabnak olvastam és vígjáték lett belőle! Egy biztos, a néző örülhet, remélhetőleg jól fog szórakozni. Emellett ez egy szerelmes darab? Ahol egy műben mindvégig csak egy férfi és egy nő van a színpadon, az többnyire a szerelemről szól - ebben a értelemben szerelmes darab is. De hogy hagyományos értelemben a szerelemről szól-e, mint a Rómeó és Júlia vagy az Ármány és szerelem, ahol a szerelmesek egymást választják és csak a körülöttük lévő világgal van konfliktusuk - úgy más is, mert itt a konfliktus abból keletkezik, hogy amikor találkoznak, szó sincs szerelemről, sőt… Fotó: Zsigmond László Régen a kapcsolat volt egyszerű és az elfogadtatása bonyolult, ma éppen fordítva: a világ vált elfogadóvá, a kapcsolatok lettek bonyolultak… Ez a darabunkra is igaz, ez a kapcsolat különösen bonyolult! A férfi ugyanis egy nőcsábász - ezért írtuk az alcímbe, hogy Don Juan-katalógus -, gyűjti a nőket és katalógust is vezet az elcsábított hölgyekről. És egyszer csak berobban az életébe egy fiatal lány. A férfi nem tudja, mit akar tőle a nő, a mi felfogásunkban viszont... Egy biztos, nem a szerelem hozta ide. Visszatérve az előző kérdésedre, nem nevezném egyértelműen szerelmes darabnak, inkább félreértések vígjátékának, mert mindenki mást akar - Karinthy Frigyes gondolatát kölcsönözve: a férfi a nőt, a nő a férfit. A szerző forgatókönyvíróként ismertebb, kedvelt munkái közé tartozik A lét elviselhetetlen könnyűsége, A burzsoázia diszkrét bája, vagy a Swann szerelme. Darabjai közül A napló a legnépszerűbb, melynek eredeti címe: L’aide memoire. Hogy hatott egymásra a két terület? Ez a darab tipikus színészdarab, amelyet a színészek játéka tehet jó előadássá. Olvasva olyan, mint egy forgatókönyv. A lány lehet szimpatikus vagy közönséges, a férfi felfigyelhet rá azonnal, vagy eleinte figyelmen kívül hagyhatja... Hogy a férfi hogyan reagál a nőre, azon múlik, milyen típusú színész játssza a nőt, és milyen a férfit. Azt mindenesetre tudta a szerző, hogy ez egy jutalomjáték! Nem véletlen, hogy újra és újra bemutatják szerte a világon. Egy személyes kérdéssel zárnám a beszélgetést: a pályádat éppen a Nemzeti Színházban, ebben az épületben kezdted, mint stúdiós, amely azóta a Magyar Színház nevet kapta. Milyen érzés hosszú évekkel később rendezőként belépni ide? Amikor az olvasópróbára jöttem, az fantasztikus volt. Itt álltam először színpadon olyan nagy színészek közelében, mint Sinkovits Imre, Agárdy Gábor, Lukáts Margit és olyan stúdiós társakkal, mint Bánsági Ildikó, Hámori Ildikó, Lukács Sándor, Martin Márta, Újlaky Dénes... Az elmúlt évtizedekben nézőként a főbejáratot használtam, és az, hogy nekem most jogom van újra a művészbejárón át érkezni, örömteli érzés. Úgyhogy reménykedek... Forrás: Magyar Színház

Tovább a teljes cikkre...

Keresés