Az ördög Trokán Annával - Tasnádi Csaba rendezése Nyíregyházán

2015. november 18. 8:30, szinhaz.hu

November 14-én mutatta be a Móricz Zsigmond Színház Molnár Ferenc Az ördög című vígjátékát Schlanger András és Trokán Anna főszereplésével. A rendező Tasnádi Csaba. A Móricz Zsigmond Színház ajánlója: Voltak már megcsalva? Forgolódtak ágyukban álmatlanul a féltékenység zöld szemű szörnyétől kísértve? Vagy épp ellenkezőleg: Voltak maguk is megcsalók? Netán hűek maradtak az egyszer kimondott „holtodiglan-holtomiglan” ígéretéhez, miközben belesavanyodtak a vágyakozásba, és elmerengve kavargatták a rántást képletesen és valóságosan a család házi tűzhelyén? Fotó: Csutkai Csaba Dobták be gépiesen újból és újból a csalit a közeli horgásztóba, hogy legalább a méteres ponty okozzon valami izgalmat azon a hétvégén? Ha igen – itt a helyük Az ördög bármely előadásán! Mert nem kevesebbről, mint elhallgatott vágyakról, el nem csókolt csókokról, becsületről, szeméremről, nota bene: szerelemről esik benne szó, majd’ három órán át. Ha azonban már a puszta feltevés is megbotránkozást kelt Önökben – maradjanak nyugodtan távol – és bánják meg másnap elhamarkodott döntésüket, amikor a szépséges Jolán fedetlen vállairól kerengő pletykáktól lesz hangos a város… Az ördög szerepében Schlanger András, Jolán: Trokán Anna, János: Vaszkó Bence, László: István István. A rendező: Tasnádi Csaba. Az előadásról képekben: Fotók: Csutkai Csaba 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. Molnár Ferenc AZ ÖRDÖG (Vígjáték három felvonásban) László: ISTVÁN ISTVÁN Jolán: TROKÁN ANNA János: VASZKÓ BENCE Az Ördög: SCHLANGER ANDRÁS Elza: JENEI JUDIT Selyem Cinka: NYOMTATÓ ENIKŐ András: TÓTH ZOLKA Ügyelő: LENGYEL JÁNOS Súgó: KOVÁCS KATALIN Rendezőasszisztens: FÜLÖP ANGÉLA Látványtervező: CSAK GYÖRGY Rendező: TASNÁDI CSABA Bemutató: 2015. november 14. Az előadás hossza 2 szünettel együtt kb. 2 óra 30 perc További előadások novemberben: 16, 20, 21, 27, 28 és 30-án.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés