Saját udvart kap a Völgyben a Színművészeti

2016. július 18. 10:36, szinhaz.hu

Első alkalommal lesz jelen a Színház- és Filmművészeti Egyetem a Művészetek Völgyében. A július 22-31. között zajló 10 napos fesztiválon az intézmény saját udvart kapott Taliándörögdön, ahol produkcióikkal estéről estére bemutatkoznak az egyetem színész, filmes és rendezőszakos hallgatói. Napközben a drámainstruktor szakos növendékek kalandos, kreatív drámafoglalkozásokkal várnak mindenkit, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Fotó: nyugat.hu A taliándörögdi művelődési ház udvarán kialakított helyszínen elsősorban szólóestekkel találkozhatnak a Völgybe látogatók. Mindjárt első este, július 22-én az Alszanak a halak? című sokszorosan díjnyertes előadást tekinthetik meg az érdeklődők Prohászka Fanni idén végzett színészhallgató tolmácsolásában, melyet a IV. éves bábrendező szakos Szilágyi Bálint állított színpadra. A programban szerepel továbbá a IV. éves bábszínész osztály több produkciója is: Csiby Gergely Egy indián naplója, Horváth Márk Egyszemélyes passiója, Kovács Domokos H.A.N című vizsgamunkája, de látható lesz a bábrendező szakos Szenteczki Zita Közöny című rendezése és Jankovics Anna Világgá mentem című kortárs magyar költők verseiből összeállított elsősorban gyerekeknek szóló estje is. Két egymást követő éjjel (július 29-én és 30-án), 23 órás kezdéssel nézhetik meg a fesztivál résztvevői az Utolsó estém a Földön című, a szürrealitás és valóság határán mozgó, a fiatalokat foglalkoztató kérdéseket – mint a megfelelési kényszer vagy az önsorsrontás – feszegető darabot, amit Olasz Renátó IV. éves színész és Horváth János Antal III. éves filmdramaturg hallgató írt. Az előadás egyben Olasz Renátó, az Aranyélet című sorozat egyik főszereplőjének első rendezése is. Karsai György színháztörténész (az SZFE doktori iskolájának vezetője) beavató színházi sorozata, a Kortársaink, a görögök lesz látható az SZFE udvarban július 23-án. Az Euripidész Élektráját feldolgozó előadást Szilágyi Bálint rendezte, a címszereplőt Ladányi Júlia és Ténai Petra formálja meg. A fesztivál utolsó napján, július 31-én egy nagyszabású zenés produkcióval készül az egyetem, amit a szomszédos Nemzeti Szín-Tér színpadán valósít meg. A most diplomázott Szabó Sebestyén László színművész irányítása mellett született Adieu Paure Carneval című koncertszínház Miqueu Montanaro oxitán zeneszerző dalainak felhasználásával készült. Az előadásban a hallgatók mellett fellép Szűcs Nelli és Pelsőczy Réka is, a zenei vezető Kákonyi Árpád. Délelőttönként az SZFE színházi neveléssel foglalkozó III. éves drámainstruktor szakos hallgatói várják a kisebb és nagyobb gyermekeket önfeledt, kalandos együttjátszásra és képzeletszárnyalásra a SzínMűVeletek összefoglaló cím alatt megvalósuló tematikus drámafoglalkozásokon. Az Egy kupac kufli a 4-6 éveseknek kínál interaktív, játékos programot, ahol a gyerekek Dániel András meséjébe csöppennek és megismerkedhetnek a kuflik életével. A Volt egyszer egy… Máté Angi azonos című meséjének felhasználásával kalandos utazásra hívja a 6-8 éveseket, melynek során a gyerekek ön- és társismereti, ügyességi és kreativitásfejlesztő gyakorlatokat próbálhatnak ki és megtapasztalják, milyen csapatban dolgozni. Az Elszabadult indiánok nevű foglalkozás keretében a manik indiánok táborába várják a 9-12 éveseket, ahol épp a harcossá avatás előkészületeit végzik. A Szuperiskola résztvevői megvédhetik a Völgyet a földön kívüli betolakodóktól és ellenséges erőktől. A 6-10 éves gyerekeket bolondozós, mezítlábas, csúszós-mászós játszóház várja SzínPalinta néven. A játékból természetesen a felnőttek sem maradhatnak ki. Nekik szól a SzínPro elnevezésű drámafoglalkozás. A drámainstruktor hallgatók ezt azoknak a 18 év felettieknek ajánlják, akik örök gyerekek, akik kíváncsiak, vagy épp unatkoznak, akiknek melegük vagy épp elegük van. Az SZFE dokumentum- és kisjátékfilmjei a BIDF helyszínén kaptak helyet, itt mindennap 17 órától tekinthetik meg az érdeklődők a jelenlegi és egykori, ma már nagynevű diákok munkáit. Egy blokkban lesz látható Huszárik Zoltán Játék, Szabó István Koncert és Gaál István Pályamunkások című ma már legendás vizsgarendezése. Vetítésre kerül a nagy szakmai- és közönségsikert aratott VAN, amiről kevesen tudják, hogy ez volt Reisz Gábor vizsgamunkája annak idején az egyetemen. Gothár Péter most végzett filmrendező osztályának növendékei is képviseltetik magukat alkotásaikkal. Szilágyi Fanni két filmmel (a Csatárnő és a Minden vonal) mutatkozik be a Völgyben, Nagy Zoltán az Enyhén sós, Vízkeleti Dávid az Isten éltessen, Mayer Bernadett a Kötött pálya, Benkó Tamás a Véradó és Dudás Balázs a Welcome című kisjátékfilmmel képviselteti magát a fesztiválon. De jelen lesznek alkotásaikkal Almási Tamás dokumentumfilm rendező szakot végzett hallgatói is. Vetítik Bakony Alexa Homemade Empire című munkáját, Haragonics Sára Szembenézés című filmjét, mely azt mutatja be, hogyan próbálja feldolgozni a rendező és családja az anya elvesztését. A Művészetek Völgye látogató is megismerhetik Meggyes Kriszta nagy port kavart, még a migránsválság kirobbanása előtt készített Azok című munkáját, mely szinte előre megjósolta a későbbi történéseket és következményeit.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés