Franciacsavar – mi lesz Fillonnal?

2018. június 29. 12:10, ReakcioBlog

Magyar Ágnes Zsófia írása   Noha sorra mondanak le kampánycsapatának tagjai, s tesznek dehonesztáló sajtónyilatkozatokat a jobbközép elnökjelöltjéről, François Fillonról, népes azon politikusok tábora is, akik egy jól felépített lejárató kampányról beszélnek – melyet éppen úgy tematizál a média, ahogyan Nicolas Sarkozy esetében tette. A Bygmalion-ügy néven elhíresült kampány(túl)finanszírozási botrány ütötte ugyanis ki végleg a küzdőtérről a tavalyi jobbközép előválasztások első fordulóján Jacques Chirac többszörös miniszterét, egykori UMP-, majd Les Republicains-elnököt. A recept ugyanaz, csak a célszemély változott volna? Noha két héttel ezelőtt az egyik vezető francia napilap többoldalas nagyinterjút közölt François Fillonnal a reménybeli elnöki ciklusában végrehajtani kívánt teendőkről, a közvélemény-kutatások jelenlegi állása szerint aligha lesz rá módja, hogy megvalósítsa azokat. A mérések szerint ugyanis másfél hónappal az elnökválasztás első fordulója előtt a jobbközép jelölt népszerűségi indexe 19 százalékkal a harmadik helyhez látszik elegendőnek, őt messze megelőzi az Hollande-éra korábbi gazdasági minisztere, a balközép Emmanuel Macron a maga 25 százalék körüli támogatottságával, és az – elmúlt napokban képviselői mentelmi jogától megfosztott – szélsőjobb elnökaspiráns, Marine Le Pen 26-27 százalékos elismertségi mutatójával.  [...] Bővebben!

Tovább a teljes cikkre...

Keresés