Pique-Nique
Bár nincsenek pontos statisztikai adataim erre vonatkozólag, de akkor is ki merem jelenteni, hogy sehol a világon nincsen a piknikezésnek olyan komoly hagyománya, mint Franciaországban. A boltok ilyen tavasztájt egy egész gondolát állítanak fel a különböző hűtőtáskáknak, pokrócoknak, összecsukható székeknek-asztaloknak, kosaraknak, jégakuknak stb, míg egy másik gondola egész évben elérhető, és soha nem látott mennyiségben tartalmaz papírtányérokat, műanyagpoharakat, étkészleteket minden elképzelhető színben és mintában, a hozzájuk passzoló szalvétákkal együtt. A párizsi Galeries Lafayette áruházban (ami még a londoni Harrod's-nál is tutibb) egészen odáig mentek, hogy szuperluxus műanyag piknik étkészletet (arany és ezüst színben) is árulnak, tálcára pattintható pohárral, és nagytányérra pattintható kistányérral az előételnek, meg műanyag kínai pálcikát hozzá, és műanyag kést, amibe egy kis fém vágópengét építettek. (Azóta is sajnálom, hogy nem vettem néhány darabkát mutatóba, de olyan drága volt, hogy abból kitelt volna egy fél cocotte, és én most inkább arra hajtok.)Vidéken minden talpalatnyi helyen szabad piknikezni, és a franciák piknikeznek is minden talpalatnyi helyen, főleg ebédidőben, amikor kötelező a kétórás szieszta: folyóparton, árnyas erdőkben, kastélyok parkjában, kellemes utak mentén temérdek fapadot és asztalt állítottak föl, és nemcsak hétvégén, de hétközben is gyakran megtelik a vidék nevetgélő, falatozgató tömeggel.Gondolom, hogy a kedves olvasó már sejti, hogy ilyen kultúr-piknik magasságokban a téliszalámi szagú paprikás szendvics, meg a kólásüvegbe töltött citromostea, mint résztvevő már régen nem játszik, és minek is játszana, ha egyszer rendes ételt is lehet enni kis időráfordítással, és vörösbort is lehet inni, meg akár pezsgőt is, a boros-, meg pezsgőspohár alakú műanyag poharakból, darabonként pár centért.Egy évig lakott a városban egy ismerős magyar házaspár, a feleség szintén orvosként dolgozott a kórházban, míg a férj egy év szabadságot adott magának, élvezte a francia életet, és abba az isibe járt franciát tanulni, ahová én is. Ő mesélt először a franciák piknik iránti elkötelezettségéről, amit ő is egy kirándulás alkalmával mért föl teljes mélységéig. Egy buszos kirándulást szerveztek az isiben, sok francia résztvevővel, és először azt tűnt fel a barátunknak, hogy háromnegyed délkor már minden francia a piknikplaccokat kezdte tömegesen fixírozni, és egy alkalmas helyen letáboroztott az egész társaság. Misi barátunk jó magyar szokás szerint gondosan leterítette a fűbe a dzsekijét, 8 perc alatt bepuszilta a magával hozott két szalámis szendvicsét, és megevett még egy almát is, majd a további 1 óra 52 percben a limonádéját szopogatva malmozott, és figyelte a többieket, akik jóval komótosabban költötték el ebédjüket. Az első félórában aperitívet iszogattak némi ropogtatnivalóval, miközben felállították az asztalokat és székeket, majd előszedték a tányérokat és szépen elrendezték rajta az otthonról hozott előételt (mert soha nem dobozból esznek), például avokádós ráksalátát, vagy grillezett paprikába csavart szardíniát, aztán előkerültek a főételek, úgymint hideg sültek, töltött zöldségek és kenyerek, halas tésztasaláták és egyéb nyalánkságok. A főételt sajt követte jégbe hűtött kockavajjal, friss baguettel, majd gyümölcs vagy desszert, és végül az elemes forralóval készített kávé után még egy rövid szundi is belefért az időbe. És ez nem piknik kirándulás volt, csupán természetes velejárója a francia napoknak.Ilyen szép napokon, mint például a mai, én is gyakran készítek össze egy kis elemózsiát a kosaramba, és fölmegyek a kórházhoz, ahol kellemesen eltöltöm az ebédidőt a férjemmel, eszegetünk, beszélgetünk, és olykor más párok is csatlakoznak hozzánk.Ma többek között kerek cukkini farci-t készítettem en papillote, és sajttal meg csigavajjal töltött kenyeret.Mivel nem kezdtem el időben a főzőcskézést, nem pepecselhettem vele sokat, ezért csak felkockáztam két csirkemellet egy centis darabokra, kivájtam négy cukkini belsejét (ehhez a leghasználhatóbb eszköznek a sárgadinnye-gömböcske-vágó szerszám bizonyult), megfőztem gyorsan egy bögre rizst, és kinyitottam egy koktélparadicsomos parmezánkrémes szószt, amit a legutóbbi olasz napokon szereztem be, és őrizgettem eddig a kamrában elrejtve. A húst kevés olivaolajon átpirítottam, de csak annyira, hogy megkapja egy kicsit minden oldalát, majd levettem a tűzről, sóztam, borsoztam, hozzáadtam a rizst, és a szósz felét, összekevertem, majd beletöltöttem a türelmesen várakozó cukkinikbe. Ezután egyesével sütőpapírba csomagoltam őket, mint ahogy a szaloncukrot szokás, egy-egy madzaggal jól bekötöttem a csomagok száját és a 210 fokra előmelegített sütőben 20 percig pároltam őket.Közben kinyújtottam egy adag kenyértésztát vékonyra, csíkokra vágtam, megkentem a maradék szósszal, mozzarella sajtot szórtam rájuk, és egy kis kocka fokhagymás-zöldfűszeres vajat, amit azért hívok csigavajnak, mert a csigákat is ezzel a vajjal töltik, (a recept Pirikenagyinál megtalálható), és olyan hengerkékben árulják fagyasztva, mint otthon a kemping krémsajtot. A csíkokat a félbehajtom, mint egy kis zsákot, és egy villával eldolgozom a szélüket, hogy a sütésnél ne türemkedjen ki belőlük a töltelék. A már alaposan előmelegített sütőben 15 perc alatt készresütöm a kenyérkéket is.