Biztonsági játék

2007. november 7. 7:39, Rossa mela

Vannak alkalmak, amikor valamilyen „középutas” megoldást kell találni, egy családi ünnepi ebéd éppen ilyen. Pláne, ha sok idő sincs készülődni rá, sem vásárolni, sem hosszan főzőcskézni, olyan „biztonságos” ételsort kell kitalálni, ami nagy valószínűséggel mindenkinek ízlik és a húsnemevők is találnak benne a fogukra valót.Pénteken délután döntöttük el, hogy szombaton délben meglepetésebéd – tehát még egyeztetni sem lehet mindenkivel – nálunk, a többiek három különböző városból érkeznek. És ekkor még én is 400 kilométerre voltam az otthonunktól, hát volt időm gondolkozni, mit főzzek. Legyen egy lehetőleg húsmentes leves, valami hagyományos ízvilágú hús többféle körettel, a desszertet meg hozza a húgom. :)Így állt össze a menü:Vargányakrémleves parmezántallérkákkalPontosabban vargányás gombakrémleves, mert szerencsére a vargánya annyira erős ízű, hogy a leves testének lehet használni kevésbé karakteres gombát is. Vaj és olaj keverékén megpároltam két közepes fej vöröshagymát, néhány gerezd fokhagymát, majd a felszeletelt barna csiperkét, a beáztatott szárított vargányát. Gyors zöldségalaplével (1-1 szál sárgarépát, fehérrépát, szárzellert, 1 fej vöröshagymát, 2 gerezd fokhagymát egy fazék vízben megfőztem) és a vargánya áztatólevével felengedtem, puhára főztem majd botmixerrel egyneműsítettem és főzőtejszínnel krémesítettem a levest. Tálalás előtt csipegettem bele a friss zöld kakukkfű leveleit.A levesbetéthez a reszelt parmezánból 4-5 cm átmérőjű köröket ügyeskedtem a teflonserpenyőben, óvatosan megolvasztottam, majd levettem a tűzről, és hagytam addig hűlni, hogy a korongokat le tudjam húzni a teflonról.Szalonnában sült zsályás csirkecombok és csirkemelltekercsek zöldségágyonA csirkemellet vékony szeletekre vágtam, egy szelet húsos szalonnára ráfektettem egy zsályalevelet és egy csirkemellszeletet, arra aprított fokhagymát majd az egészet feltekertem.Hasonlóan jártam el a csirkecombokkal is, a bőr alá tuszkoltam a fokhagymát majd minden combot egy zsályalevéllel együtt beletekertem egy szelet szalonnába.Egy vékonyan kiolajozott tepsiben darabolt sárgarépából, szárzellerből, hagymából és fokhagymából zöldségágyat készítettem, rátettem a csirkealkatrészeket és sütőben – részben fóliával lefedve – megsütöttem.Fűszeres lencseRozmaringos újkrumpliSokat nem kell mondanom róla, a legnehezebb művelet az elkészítésében az apró krumplik megtisztítása. Olaj, só, rozmaring, újkrumpli egészben, előbb fólia alatt majd anélkül pirosra sütve.Bazsalikomos paradicsomsalátaParadicsom, olívaolaj, friss bazsalikom, csöppnyi balzsamecetBarackos túrótortaVékony piskótaréteg, sok túró, kevés cukor, annál több zamatos barack – de ez nem az én művem!

Tovább a teljes cikkre...

Keresés