VKF IX. Versenymű: Lyoni máj körtével

2007. december 4. 23:06, Dalit

Sokat gondolkodtam ezen a kiíráson. Mint már írtam, nekem nagyon tetszett a feladat, a neten és könyvekben is kutattam jó ötletért. De végül eszembe jutott egy ősrégi recept.Gimnazista koromban nyaranként Budapest egyik nagyon jó kisvendéglőjében dolgoztam konyhalányként. Sajnos ma már a múlté a "jó"  jelző, bár a hely még megvan. Rendes, magyaros kisvendéglő, ahol az alapokat megtanultam egy konyháról.Máig én vagyok a család és a baráti kör legprofibb hagymavágója:)Így aztán, hűen a mottómhoz, választottam ezt a receptet.Amit modósítottam rajta, az a körte.Párom nagyon kedves rokonától, Ilonka nénitől, kaptunk egy igen nagy üveg borban eltett körtét, ami már az első receptemnél szerephez jutott. Most is az tört rám, hogy a máj meg a körte milyen jól mehetnek egymáshoz. És nagyon nagyon igazam volt.Úgyhogy még egyszer. Külön köszönet Ilonka néninek.70 dkg máj3 közepes hagymasóborsmajorannaliszt2 boros körte gerezdekbenvajA májat szeletekre vágtam, borsoztam, majorannáztam. Figyelem, ehhez nem árt egy nagyon éles kés. Remélem, egyszer én is hozzájutok. A hagymákat karikákra, vagyis a könnyebbség miatt fél karikákra szeleteltem.Itt jött a neheze, el kellett érnem, hogy a hozzávalók egyszerre süljenek ki a tálaláshoz.Először megcsináltam a szerecsendiós krumplipürét, betettem a mikróba alacsony fokozatra.A hagymát beliszteztem. Kicsit kínlódtam vele, aztán egy szürőbe betéve, megszórva, és a fölösleget lerázva, volt a legjobb megoldás.Bő olajban elkezdtem kisütni a rostélyos hagymát. Amikor az első adag kész volt, letakartam egy papírral, és elkezdtem párhuzamosan kisütni a májat. A második oldal sütésénél sóztam csak meg. A hagyma kész lett, és még volt a májnál annyi időm, hogy a körtéket vajon megpirítottam, és szépen elhelyezzem az egészet a tányéron.Eddigi recepteimből kimaradt, hogy általában két személyre főzök, ha sikerül némi maradékkal másnapra.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés