„Borhozételt” Heimann receptverseny

2008. február 24. 22:00, Chili & Vanilia

Fotó: heimann.hu Néhány napja Heimann Zoltán, neves borász és kedves ember meghívására egy kiváló magyar boros bemutatkozó rendezvényen vettem részt a szomszédos Hágában. Meg kell mondjam, eddig is tudatában voltam, hogy a borászok mekkora léptékekkel járnak a magyar gasztronómia előtt, de bevallom, leesett az állam, hogy micsoda színvonalas szakmai bemutatónak voltam szemtanúja. Mind részleteiben mind összességében helyén volt minden. Köszönhető ez nyilván egyrészt a szervezőknek is, másrészt a jelenlévő 17 borásznak és elsősorban boraiknak. Közben néhány holland borkereskedővel és szakújságíróval is csevegtem, fantasztikus élmény volt látni, hogy milyen nagyra tartják a borainkat (a legnagyobb problémája mindenkinek az árakkal volt…na de hát a hollandok..) Én magam sajnos nem vagyok túl felkészült, ami a borokat illeti, de szép lassan fejlődöm, és azt már pl. be tudom azonosítani, hogy milyen típusú borok ízlenek általában, ez pedig már önmagában sokat segít a választásnál. Azt viszont nagyon értékelem, amikor hozzáértő szakemberek a megfelelő bort ajánlják egy-egy ételhez, akár étteremben, akár borkereskedésben. Komoly főzésekhez, vendégséghez mindig rájuk hagyatkozom, és még soha nem bántam meg. Nos, Heimannék gasztronómiai játékra invitálnak bennünket, gasztrobloggereket (is). A Heimann Családi Birtok fennállásának 250. évfordulója alkalmából, boraikhoz alkossunk harmonizáló ételeket –bármelyikhez, amelyik közel áll hozzánk és ízlésünkhöz. Néhány feltétel: * A pályázatra olyan kompozíciókat/ételeket várnak, amik (kis konyhai gyakorlattal) otthoni körülmények között előállíthatóak. *Alapanyagok tekintetében az étel feleljen meg az alábbi követelményeknek: -mesterséges ízesítőanyagok, ételfesték, ne szerepeljen az ételben -az alapanyagok hazai kereskedelmi forgalomban elérhetőek legyenek -elégítsék ki az egészséges táplálkozás által támasztott követelményeket *Pontos anyagleírással, követhető munkafázis leírásokkal kell, hogy rendelkezzen az étel receptje. *A beküldött étel receptje illeszkedjék, ill. egészítse ki valamelyik -a pályázó által megjelölt- Heimann bor illat- és ízvilágát, harmonizáljon vele. *Egy pályázó több recepttel is pályázhat. *A recepthez 800x600-as felbontású képeket kell mellékelni. *A megalkotott étel receptjéhez pár szóban vázolni melyik borral harmonizál, és miért. Minden további részlet és feltétel a honlapjukon. Határidő 2008. április 20. Magam részéről nagyon élvezem az olyan feladatokat, amelyek során tanulni is lehet, ezt most szívesen reklámozom is, és igyekszem részt venni is. Kapcsolódó: Gusto portré Borairól a Művelt Alkoholistán Bortársaságnál

Tovább a teljes cikkre...

Keresés