Spenót, bundás kenyér, tojás

2008. április 1. 12:25, Chili & Vanilia

Van úgy, hogy az ember megálmodik egy ételt, de be kell várni hozzá a megfelelő, tökéletes pillanatot, amikor kivitelezhető. Hónapok óta pontosan megvolt ennek az összeállításnak a koncepciója, és pontosan ilyennek vizualizáltam gondolatban. Sok mindennek kellett azonban bekövetkeznie ahhoz, hogy végre elkészíthessem: 1. legyen végre friss, zsenge spenót, 2. rátaláljak arra a -színben és méretben- passzoló ehető virágra, amely a legjobban illeszkedik az étel egészéhez, és amelyet láttam magam előtt, 3. Olyan lelkiállapot, amikor az ember tudja, hogy 100%-osan koncentrálni képes, mert tudtam, hogy kizárólag akkor fog pontosan úgy sikerülni, amilyennek szeretném, ha ez adott. 1. A spenót: A friss, leveles spenótot olívaolajon és fokhagymán megfonnyasztottam, majd kevés húslevessel és tejszínnel simára pürésítettem, sóval, borssal, szerecsendióval ízesítettem. 2. "Bundás kenyér" A hagyományos bundás kenyér helyett egy "kenyérpuding" félét készítettem: száraz kenyérszeleteket áztattam tejbe, amelyet tojással, sóval, borssal, szerecsendióval és reszelt parmezánnal, majd kivajazott formában 180C-on 20 perc alatt megsütöttem. 3. Ibolya Hát, ez talán nem kifejezetten a spenót hagyományos kiegészítője, de pontosan ezt a virágot kerestem sokáig a kompozícióra. Otthon sajnos nem tudom, hol kapni. (Brüsszelben a Rob-ban.) 4. Sült fokhagyma A nagy kedvencem. Ebből pont volt egy nagyobb mennyiségem más ételhez, így adott volt. A fokhagymát gerezdekre szedtem, héjastul összeforgattam olívaolajjal, majd alufóliával bélelt tepsin 180C-on 20 perc alatt krémesre sütöttem. Lehetne konfitált fokhagyma is. A fokhagyma továbbra is Marikától van (Nagycsarnok, jobb szélső sor, középtájt, "Marika mézes boltja" van kiírva. Bátyáról, közvetlenül termelőtől hozzák a fokhagymát, és pár héten belül már az ún. őszi fajta lesz, amelyet ősszel ültetnek, és ilyenkor hajt ki. 5. Lágytojás Hmm, a hab a tortán. Ezt a kenyér tetejére ültettem. Sajnos nem vagyok egy túl ügyes fotós, ha az lennék, akkor pont azt a guszta pillanatot örökítettem volna meg, amikor a sárgája kifolyik, így inkább nélküle készült az első kép, a második meg utólag. Sima, fapados, 4 perces lágytojás, nem 65 fokos, egy órás. Lehetne buggyantott tojás is, de abból szépet készíteni egyáltalán nem olyan egyszerű. (meg lehet próbálni ezt a technológiát). Amilyen flancosnak tűnik, igazából olyan egyszerű volt. A sült fokhagyma ugyan már megvolt, de a többi pont 20 perc alatt készült el, tehát ez tulajdonképpen egy "gyorsan, finomat" típusú fogás. Az ízek pedig együtt abszolút hagyományosak. Talán még akár magyaros ételnek is merném nevezni.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés