A nagy találkozás : csokoládés mogyorótorta

2008. április 6. 15:57, Zsuzsi főz

Kész van az új konyhám! Ez lesz az általam leggyakrabban látogatott helyiség az új házban, az biztos. A konyhában a fő attrakció – számomra – a várva várt elektromos sütő. Noha még nem költöztünk be, nem bírtam ki, ki kellett próbálni. Ehhez kerestem süteményreceptet, amelyet a Nagy Süteménykönyvben találtam meg végül. Eddig csak gázsütő állt rendelkezésemre, így kíváncsian és kissé aggódva ültem végig a 40 perces sütési időt és vártam a különbséget. Hát meg kell mondjam, nem csalódtam! A süti mindenhol egyenletes színű, semmi égett folt, szárazabb rész, teljesen homogén az állaga, nedvdús, simán kicsusszan a tortaformából, egyszóval nem tudok vele betelni! Igaz, hogy csak ma kellett volna megkóstolni, mert anyukáméknak sütöttem, de ezt már tegnap este megtettük, és Attila ebből kért egy szeletet reggelire, ami azért nagy szó. Szerintem a jövőben többet fogok sütni, mint eddig. Recept 25 dkg étcsoki (legalább 60 %-os) 5 evőkanál porcukor diónyi vaj + vaj a forma kikenéséhez 30 dkg pörkölt darált törökmogyoró egy evőkanál rum vagy tej 6 tojás Az étcsokit vízfürdőn felolvasztom, beledobok egy diónyi vajat és kissé hűlni hagyom. A tojásokat szétválasztom, a sárgákat a porcukorral addig keverem, amíg felhabosodik és kifehéredik. Ekkor hozzáadom a serpenyőben szárazon megpirított majd megőrölt mogyorót, az olvasztott csokit és a rumot/tejet és jól összekeverem a masszát. Nem kell megijedni, kissé összeáll, de a fehérje majd fellazítja. A tojásfehérjéből kemény habot verek és óvatosan belekeverem a csokis-mogyorós masszába. Bőségesen kivajazok egy 24 cm-es kapcsos tortaformát, beleöntöm a tésztát és előmelegített 180 fokos sütőben megsütöm. A sütési idő a könyv szerint 50 perc, nálam már 40 perc után jó volt a tűpróba, úgyhogy nem sütöttem tovább. Félig felvert tejszínnel tálaltam kávé mellé.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés