A mojito metamorfózisa: mentás-rumos-citromsorbet

2008. június 2. 12:51, Lorien

A mojito az egyik kedvenc nyári /őszi-téli-tavaszi/ italom, viszont elkészíteni nem mindig sikerül, általában a jég, ami hiányzik hozzá. Amikor eszembe jut, biztosan akkor fogy ki a jégkocka a fagyasztóból, mire pedig az újabb adag elkészül, már el is feledkeztem róla. Pedig általában a többi hozzávalóból mindig van készleten. De miért ne lehetne akkor belőle fagylaltot, azaz sorbetet gyártani? Ahogy Lord Kenwood a konyhám szolgálatába állt, a fagylatkészítés az elsők között volt a kipróbálásra váró teendők között. Természetesen az első adaggal túllőttem a célon, és nem fagyott meg kellőképpen, de egy rövid fejszámolást végezve rájöttem, hogy nem elég hidegen került bele a maximális kapacitásnak /1 liter/ megfelelő mennyiség a gépbe, így eleve nem lehetett tökéletes a kristályosodás. Másodjára már ruitinosabb voltam, és kettőnknek különben is elég volt 7 deci sorbet. Annyi csak a probléma, hogy legalább 24 órát várni kell két adag elkészítése között, hiszen a gépkönyv szerint a jégakkunak minimálisan ennyi időt kelkl eltölteni a fagyasztó mélyén. Tehát egész nap arra gyúrtam, hogy hazaérjek, és a tettek mezejére léphessek. Hozzávalók - 1 kg citrom - 2 lime /összesen 3 dl citromlé/ - 6-7 cl minimum 3 éves kubai rum - 60-80 g nádcukor /lehetőleg ne túl sötét/ - 5-6 mentalevél+a díszítítéshez 2 kisebb ágacska vége - 3 dl víz Előre szeretném bocsátani, hogy a végeredmény rettentően savas, ám rendkívül finom. Mondhatni acid-addiktív. Ha valaki nem birja, nyugodtan felezze vagy harmadolja a citrom és emelje a cukor mennyiségét /csak ne a 2 lime rovására/. A citromok és a két lime levét kifacsartam /pontosan 3 dl lett/, a mentákkal és a cukorral együtt jól összeturmixoltam, majd hozzáadtam a rumot és kipótoltam annyi hideg vízzel, hogy az összmennyiség 7 dl legyen. Fagyasztóba tettem, hogy minél előbb kihűljön. Amikor közeledett a fagyásponthoz /hártyásodik a teteje, kb. 30-45 perc múlva/, beüzemeltem a fagyigépet, és kb. fél óra alatt el is készült a sorbet. Friss mentával díszítettem a tetejét. Miután elpusztítottuk az egészet, a jégakkut azonnal elmostam, eltörölgettem és ment vissza a fagyasztóba. Hátha másnap újra szükség lenne rá...

Tovább a teljes cikkre...

Keresés