Provence-i csirke

2008. június 7. 19:23, Dalit

Ismételteten tiszteltetem Váncsa urat, aki mélységes meghatottságomra ismeretlenül is kézcsókját küldte nekem a bátyámon keresztül. Ezért most az ő tiszteletére ismét a szakácskönyvéből merítek. 2 illetve 3 receptjét használtam, kicsit vicces, hogy az első hibát felfedeztem, két receptje valójában ugyanaz. Tepsiben sült fehérboros csirke és a mediterrán tepsis csirke. A 3. a provence-i csirke, amiből igazából kiindultam, de végül a sütőben fejeztem be a másik recept szerint. Isteni, nyári, mediterrán ízek, amikre ilyenkor vágyunk, még akkor is, ha mire kész lett, épp szürke volt az ég, és zuhogott az eső. Hozzávalók két személyre 1 csirkemell kétfelé vágva liszt 2 paprika mésfél hagyma 4 nagy gerezd fokhagyma 4 paradicsom kb. 15 db fekete olajbogyó másfél dl fehérbor friss bazsalikom só, bors, kotányi borskeverék Olaj (húslevesről leszedett zsír) A csirkemelleket finoman kiklopfoltam, sóztam, borskeverékkel megszórtam. A paprikát kockára vágtam, a paradicsomot forró vízbe mártottam, majd meghámotam, a magokat kinyomkodtam belőle, és szintén kockára vágtam. A hagymát és a fokhagymát szeletekre vágtam. Az olajbogyót feldaraboltam. Nekiláttam gyorsan a köretnek, mert az tartott a leghosszabb ideig. Barnarizst megfutattam olajon, majd felöntöttem két és félszer annyi meleg vízzel. Felforraltam, majd egészen kicsi lángon, végül a kb. 80 fokos sütőben megfőztem, míg puha lett, és felszívta a folyadékot. Mikor már nagyjából kész volt, akkor álltam neki a csirkének. A melleket beliszteztem, és megsütöttem. Olajban kellett volna, de a tegnap főzött alaplének olyan mennyiségű zsír lett a tetején, hogy leszedtem, beforraltam, hogy lehetőleg minden víz kforrjon belőle, és ebben sütöttem ki. Átettem egy kiolajozott tepsibe, és be a nem túl meleg sütőbe. A visszamaradt zsírt olívaolajjal pótoltam, és egymás után a hagymákat, majd a paprikát, olajbogyót, paradicsomot megsütöttem, pároltam benne. Végül rászórtam bőven friss bazsalikomot, sóztam, ráöntöttem a bort, és összeforraltam. Ráöntöttem a csirkemellekre, és még kb. 10 percig sütöttem a 180 fokos sütőben.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés