Muskotályzsálya

2008. július 7. 9:27, àlabeck

Ez itt a növény legnagyobb ága volt, amíg a múltkori vihar ki nem döntötte. Gondoltam, megörökítem, mert nagyon érdekes, szép, de valószínű, hogy nem fogok ilyet rendszeresen ültetni. Azért, mert igazán nem tudom, mire használjam (két bokor zsályám is van, egyik keskenyebb, másik szélesebb levelű), bár elolvastam róla, amit csak találtam, másrészt mert túl nagy az én kis fűszerkertemhez képest, de főleg azért, mert a csigák imádják, folyamatosan gyülekeznek rajta, így a levelei alulról kezdve egyre inkább olyanok, mint a szűrő, vagyis teljesen lyukacsosak. Igazából csak azért szórtam el tavaly pár magot, mert ilyenem még nem volt, látni akartam, mi lesz belőle. Magassága jóval több, mint egy méter, amit írnak róla; nálam magasabb, ami embernél nem nehéz (160 vagyok), de hát ez virág... Először megpróbáltuk lefényképezni az eredeti helyén, de nagyon zavaros lett, látszik a szomszédunk igen nagy rumlijának egy része, oldalról belebólogat a lestyán virága, amit azért hagytam meg, mert kíváncsi voltam, mekkora és milyen lesz (kb. két méter magas), hátul kicsit látszik az éppen virágozni kezdő oreganó. Így aztán készült egy kép máshol is, talán jobban mutat. Ezután a letört ágat megszárítottam, lemorzsoltam, most csak illatosító feladatot kap. Ha majd lesz jobb ötletem, arra jók lesznek a még megmaradt virágzó ágak, az sem kevés.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés