Mustáros tarja knédlivel

2008. szeptember 3. 14:42, Lorien

Történt, hogy szabadságunk alatt Szlovákiába is átruccantunk, és ha már ott vagyunk, knédlit szerettünk volna enni. A rövid, másfél napos kirándulás alatt két vendéglőben is jártunk, ám a knédlivel felsültünk, egyik helyen sem tartottak ilyet az étlapon, és kérni sem lehetett. Így esett meg, hogy a sorozatos "kudarcok" után feltüzelve, tábori étel keretében knédlit főztem, szinte rögtön, ahogy elfoglaltuk szögligeti vendégházunk. Egyébként is, aznap vasárnap volt, az olimpiai vízipóló döntője, amit nem hagyhattunk ki, ezért délelőttre nem is szerveztünk semmilyen programot. Hozzávalók /4 adag/ - 1 kg tarja, szeletelve - 3-4 tk (olíva)olaj vagy valamilyen zsiradék - 1/2-3/4 üveg dijoni mustár - 2 fej lilahagyma - 2 paradicsom - 4 dl száraz fehérbor - só, bors, 1 tk. egész köménymag, babérlevél, kevés csombor - 500 g liszt - 3 tojássárgája - fél cs. friss élesztő - kb. 3 dl kaukázusi kefír - só Először a knédlivel kezdtem, ez tart a legtovább. Cukrunk nem volt, ezért a kézmeleg kefírben elkevertem egy kis lisztet, belemorzsoltam az élesztőt, és pár percig hagytam dolgozni. A tésztát bedagasztottam, letakarva egy órát kelesztettem. A tarjaszeletek mindkét oldalát forró olívaolajon megpirítottam, ami már kész volt, tányérra szedtem. A visszamaradt olajon megpirítottam a felaprított lilahagymát, sóztam, majd felöntöttem a borral, felkapargatva az edény aljéra tapadt megpirult részeket. Visszatettem a tarját, borsoztam, beleszórtam a késsel felaprított köménymagot, babérlevelet, és lefedve puhára pároltam. Mikor már majdnem jó volt, hozzádobtam a felkockázott paradicsomot, és a végén megszórtam sok frissen őrölt borssal, kevés csomborral. A dijoni mustárral besűrítettem. Ekkor célszerű a sózást véglegesíteni. Egyet rottyan, és kész. Közben megkelt a knédli tésztája is, két hengert formáztam belőle, és letakarva további 20 percet kelesztettem, majd lobogó sós vízve tettem, lefedve 12 percet főztem, átfordítottam. Összesen 25 perc elteltével kiszedtem az edényből /jól belekelt/. Felszeleteltem, és tálaltam.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés