Ezeket ettük mostanában

2008. október 2. 18:27, àlabeck

Amikor hirtelen derül ki, hogy tudunk menni hétvégére a víkendházba, akkor az lényeg, hogy olyan ebéd legyen, ami hamar elkészül, nem kell vele túl sokat foglalkozni, mert inkább a kertben akarjuk tölteni az időt, és reménykedünk, hogy az időjárás is úgy akarja. Hogy mit főzök, attól függ, hogy az útközben lévő boltokban mit tudunk venni, illetve, mi jut eszembe, hogy kivegyem a fagyasztóból. Így alakultak ezek az ebédek is, ami nem jelenti azt, hogy nem finomak. Először úgy éreztem, hogy ezt fölösleges leírni, bár pontosan ilyen összeállításban még nem szerepeltek. Aztán meggondoltam magam, hiszen azért is írok, hogy nekem emlékeztető legyen, ha éppen egyáltalán semmi sem jutna eszembe. Borjúpörkölt tarhonyával A borjúpörkölt készen volt a fagyasztóban, a tarhonya frissen készült hozzá. Mellesleg most először sikerült igazán jól megpirítani – többnyire félek, hogy megég –, ugyanis amikor éppen jónak ítéltem, és rá akartam önteni a vizet, megszólalt a telefon. Bár a tűzhelyről levettem, de saját melegétől még pirult tovább. Szerencsére nem lett kozmás, csak jól megbarnult. Elfogyasztottuk hozzá a még megmaradt pár szem kovászos uborkát. Sült kolbász és hurka Sajnos ezen a hétvégén, úgy látszik, más is ilyesmit tervezett, mert az útba eső egyik hentesnél egyáltalán nem volt hurka, ott megvettük a kolbászt, a másiknál még volt két darab véres, de a májas már elfogyott. Először serpenyőben sütöttem együtt a kolbászt és a hurkát. Közben – hagymás krumplinak – kockára vágott krumplit főztem sós vízben. Felvágtam két fej vöröshagymát. Amikor a kolbászból már kisült a zsír, kivettem, áttettem a sütőbe, mert én megpirítva szeretem. A zsírban megpirítottam a hagymát, hozzákevertem a krumplit, paprikát most nem tettem hozzá. Párolt káposzta majdnem készen volt a mélyhűtőben, csak egy kicsit tovább kellett ecettel és cukorral ízesíteni és puhítani. Sült csirkecomb répával A csirkecombokat is serpenyőben kezdtem sütni, amikor félig megpuhult, mellétettem a répákat. Mikor egészen puha lett, a sütőben fejeztem be. Kicsit sötét lett a bőre, főleg azért, mert fűszerként sót, borsot, majoránnát és pirospaprikát szórtam rá. Mellé az előző nap készült hagymás krumpli és még paradicsomsaláta is volt.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés