Menütervezés?

2009. február 3. 12:33, àlabeck

Kaptam egy csinos kis füzetkét, a címe Menütervező. Szépen, oldalanként egy hét napokra felosztva, mellette a bevásárlólista, ami letéphető. Nagyon tetszik ügyes, ötletes. Csak az a bibi vele, hogy én képtelen vagyok egy egész hétre előre tervezni. Pedig én magam is csináltam már hasonlót – igaz, a vásárlólista nélkül – ezzel akarva magamat rákényszeríteni a tervszerűségre, de ez sem segített. A maximum az volt, hogy hétvégére terveztem, aztán, ha „szorgalmas” voltam, a többit utólag leírtam emlékeztetőnek. Én már akkor is elégedett vagyok magammal, ha este eszembe jut kivenni valamit a mélyhűtőből, hogy másnap abból főzzek. De gyakran van olyan is, hogy valamit előkészítek, és csak menet közben találom ki, hogy mi legyen belőle. Nagyon szeretném elérni, hogy csak hetenként egyszer törjem a fejem azon, hogy mit főzzek, persze akkor legalább hét napra. És akkor célszerűen használhatnám azt a kis füzetet is ;) Ezért segítséget kérek. Kíváncsi lennék, mások mennyire terveznek előre, persze főleg azokra gondolok, akik naponta főznek, illetve pontosabban; naponta meleg ételt adnak a családnak. És azt is jó lenne tudni, hogy milyen szempontok szerint állítják össze a heti étrendet.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés