Sütőtökspagetti

2010. január 6. 14:00, Lila Füge

Igen igen, sütőtöksapegtti és nem sütőtökös spagetti, nem tésztáról van szó. Sajnos csak a nevet tudtam egy több mint 10 éves Martha Stewart Living magazinból kölcsönvenni, mert a valódi tökspagettihez meg kellene találnom a megfelelől fajta sütőtököt (Spaghetti squash). Vagyis nem sikerült reprodukálni, amit a név rejt: a sült tökből villával spagettire emlékeztető szálakat kaparni, de az eredmény mégis beleégett az ízlelőbimbóinkba és említést érdemel. Sütőtökspagetti Nagyon érdekes, ízgazdag köret alakult így az inkább darabos pürére hajazó sütőtökből. Egészen addig sütöttem, amíg a cukor kicsapódott és karamellizálódott a tepsiben. Az ízeket kikerekítve vajon lilahagymát pirítottam és egy másik serpenyőben bacon sült. Ezeket egymásra halmoztam egy nagy tálon és ahogy szedtünk belőle összekeveredtek; a vaj és a baconből kisült sós zsír beszivárgott az édes tökpürébe - ahogy ettük, a bacon ropogott a fogunk alatt, míg a hagyma és a tök puhán szétolvadtak a szánkban. Nem is nagyon kell hozzá más, vagy ha mégis, akkor csak valami visszafogott ízvilággal érdemes kiegészíteni, mint pl. a képen is látható fokhagymás vajban sült garnéla. Recept (4 személyre köretnek) 1 közepes sütőtök 2 lilahagyma 5 szelet bacon nagyszemű só 2 ek olívaolaj 1 ek vaj A sütőtököt kettévágom és vágott oldalával lefelé olajozott tepsibe teszem. A tepsit 180 fokos sütőbe teszem és 45 perc alatt puhára sütöm a tököt. Akkor jó, ha késsel megszúrva beleszalad a kés és a cukor kicsapódik a tepsi alján. Közben egy nagyobb serpenyőben felolvasztom a vajat és megpirítom rajta a 2 megtisztított és felszeletelet lilahagymát őúgy, hogy a szélei kicsot megbarnuljanak, de a szeletek középen vajpuhák legyenek. Egy kisebb serpenyőben ropogósra sütöm a felkockázott bacont. Ha a tök puhára sült, kiveszem a sütőből, megfordítom a 2 fél tököt és villával kikaparom a húsát. Hozzákeverem a kicsapódott, karamellizálódott cukrot - ha nagyobb darabokba összesült összetöröm és úgy keverem hozzá. Tálra szedem a tököt, ráhalmozom a pirított lilahagymát és a sült bacont. A bacon zsírjából 1/2 evőkanálnyit rálocsolok, megszórom egy kevés nagyszemű sóval és azonnal tálalom.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés