Mákos-citromos macaron

2010. január 26. 13:21, Candy's

Írhattam volna azt is, hogy lemon curd-del, de mikor a krémet főztem, erőteljes deja-vu érzés fogott el, és azután rá is jöttem, hogy ez igenis megtörtént már velem, ugyanis ezek szerint hosszú éveken keresztül a családunkban narancs curd-del töltött torta volt minden karácsonykor,(csak nem tudtuk), a receptet pedig apám egyik újságjából ollózta anyukám, ott lapított 364 napig a Túrós Lukács elejében, hogy azután karácsonykor elővegyük; mikor nagyobbacska voltam, akkor nekem kellett mindig a tojássárgáját a gőz fölött besűríteni a cukorral meg a narancsok levével. Vajon a fentiek mind annak a körülménynek a relativizálódására íródtak, hogy ilyen sznob macaronsütögető vagyok, ráadásul lemon curd-del, és ennek ellenére remélem, hogy megbocsátható valamennyire, ha már egyszer rendes, tisztességes, nemsznob közép-európai mákkal is kipróbálom, amit a hanyatló nyugat tévesen Kelet-Európa ópiumának hisz...?? :D Már régóta forgattam a fejemben ezt az ízkombinációt, sőt ajándékba is akartam vinni valahova, csak azután lemaradt, pedig most a vadonatúj szigorúantilosmástdarálnibenne kávédarálóm olyan mandulalisztet tudott produkálni, amilyet álmomban sem gondoltam, holott Fodor Sándor chef jóvoltából már tudok egy tuti mandulaliszt beszerzési helyet is. Ezután már csak a mákdaráló utálatos összeszerelése volt hátra, de arról meg mindig az jut eszembe, hogy biztos kínai kohósalakból készült (igen, mákdaráló, kínai termék ez is), és egy Geiger-Müller számláló biztos nagyon visítozna tőle, ezért én nem nagyon szeretek a közelébe menni. Arról nem is beszélve, hogy mákot darálni lassú és utálatos tevékenység, túltesz még a sajtreszelésen is. Az előre darált mandula és mák megkönnyítette a sütést, effektíve 10 perc munka volt vele, plusz sütéskor odafigyelni a sütő sütés közbeni kihűtésére. A receptet nem írom le, az itt megtekinthető, egész adaghoz 2,5-3 dkg darált mák kell, annyival kevesebb mandula, mert a mák nagyon magas olajtartalmú és elnehezíteni pluszban a masszát. Még így is határeset, látszik, hogy a macaronok talpai nem igazán magasak. Viszont a mandula tökéletes darálásának köszönhetően (szerintem) teljesen tömör szerkezetű a süti, semmi airbag. Ja és hogy milyen lett?? A mák és a citrom nagyon jó páros, itt is működött, a klasszikus csokis ganache-sal töltött után nekem ez most a kedvencem, és narancs vagy vérnarancs krémmel is ki fogom próbálni.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés