Meleg paprikasaláta rántott csirkéhez

2010. február 17. 12:51, àlabeck

Régi szokás szerint a születésnapomra rántott csirkét sütöttem. Ezen a szokáson már nem lehet változtatni, nemcsak azért, mert még mindig szeretem, hanem azért is, mert biztosan csalódást okoznék az ismerőseimnek, barátaimnak, akik mind tudják, hogy ilyenkor nálunk ez az ebéd, és amikor felhívnak felköszönteni, ezt mindig meg is említik. Meg egyébként is: szeretem a hagyományokat. Amiben mégis eltértem a klasszikus recepttől, az volt, hogy a csirkecombot és -mellet is kicsontoztam, szeleteket csináltam belőle, úgy paníroztam, sütöttem. A krumplit megfőztem, és kevés olajjal megspriccelve a sütőben sütöttem, így egyszerre készült el a hússal. És a lényeg, hogy addig törtem a fejem, hogy milyen saláta legyen hozzá – mert anélkül semmiképpen nem jó – hogy semmilyen annak valót végül nem vásároltam. Vettem ugyan pár darab szép nagy, piros kaliforniai paprikát, de eredetileg nem ezzel a céllal. Aztán ilyen lett belőle: Egy paprikát cikkekre, majd keresztben csíkokra vágtam. Felvágtam, szintén csíkokra egy közepes fej hagymát. Olívaolajon először a hagymát, majd a paprikát is megsütöttem, annyira, hogy már kicsit barnás legyen. Ezután kicsit megsóztam, borsot is tekertem rá, rácsavartam egy fél citrom levét, jól átkevertem, és elzártam alatta a tűzhelyet. Ekkor még balzsamecettel is meglocsoltam. Nem forrón, de melegen ettük, nekünk nagyon ízlett. Szoktam máskor is sült paprikát csinálni köretként, de savanyún még eddig nem próbáltam, pedig nagyszerű, hiszen maga a paprika édeskés, egyszóval, biztosan lesz nálunk ilyen máskor is. Ha nagyobb adag, krumplira sincs szükség hozzá.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés