Szalonnás, tojásos sült rizs

2010. március 2. 9:21, àlabeck

Van egy jó kis műsor a főzős tévében, az a címe, hogy „csak négy hozzávaló”. Abban láttam ezt az ételt is, ami azonnal megtetszett, így el is készítettem. Nem hiszem, hogy szükséges lett volna, hogy pontosan leírjam a receptjét, nem is tudom, hogy ők mennyire adták meg pontosan. Több alkalommal is láttam már ezt a műsort, szerintem a lényeg, hogy ötletet ad, nem annyira precíz receptet. Erre már előre készültem, úgy, hogy amikor a sült tarjához főztem a rizst, szándékosan nagyobb adagot csináltam, hogy ehhez is maradjon belőle. Annyira mégsem számoltam ki jól, mert maradt a tervezett üres rizs, de maradt a hagymával összekevertből is. Ez persze egyáltalán nem zavart, összeraktam a kettőt, így hagymás lett az egész, de csak kissé. Kb. 10 dkg húsos füstölt szalonna – baconszél néven árulják a piacon – volt a hűtőben, azt kockára vágtam, serpenyőben megsütöttem. Kihalásztam a szalonnát, a zsírt benne hagytam. (Ezt pl. egy vokban meg lehet úgy oldani, hogy csak félrehúzom, én inkább kiszedtem, hogy meg ne égjen.) Négy tojást felvertem egy kevés tejjel, beleöntöttem a forró zsírba, és kevergetve megsütöttem. (Például ebben különbözik egy „rendes” rántottától, azt nem kevergetem, éppen hogy vigyázok, hogy szépen egyben maradjon). A lapáttal, amivel kevertem, kis darabokra vágtam. Mellétettem a főtt rizst, visszatettem a szalonnát is. Kevergetve átsütöttem, végül szójaszósszal meglocsoltam. Nem mértem, mennyivel, kb. 4-5 evőkanálnyi lehetett, azt néztem, hogy szép barnás legyen az egész, közben meg is kóstoltam. A tojást nem sóztam, éppen elég sós lett a szalonnától és a szójaszósztól. Sajnos fotónak nem túl látványos a dolog, de annál egyszerűbb, gyorsabb és finomabb volt. A meglévő saláta is jó volt hozzá. És mivel maradék rizs nálam gyakran van, a mélyhűtőben is szoktam tárolni egy-egy adagot, jó lesz máskor is ilyesmi egy hirtelen ebédnek.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés