Aszalt szilvás májpástétom

2010. július 1. 21:15, Zsuzsi főz

Már korábban is írtam arról, hogy bolti felvágott helyett inkább házi készítésű kenyérre való kencéket, húskészítményeket eszünk. Most is ehhez a témához következik egy recept, amely a kenőmájas helyettesítésére illetve kiváltására szolgál, ugyanis annál sokkal finomabb. Az ötlet a Négy évszak ételei – Tél az Aranysárkány vendéglőben c. szakácskönyvből származik – ez az étterem Szentendrén a mai napig üzemel-, de azért módosítottam az eredeti recepten. Ezúttal pecsenye libamájat használtam, de bármilyen szárnyasmájból, sőt sertésmájból is elkészíthető. A receptben szereplő adag óriási mennyiség, 8-10 főnek előételként simán elegendő, ha pedig csak felvágott helyett akarnánk a kenyerünkre kenegetni, elég az adag fele 4 főre, több napra is. Friss kenyéren vagy pirítóson egyaránt finom. Recept 50 dkg pecsenye libamáj egy közepes fej hagyma 2 tojás 20-25 dkg bacon vékony szeletekben 10-12 szem aszalt szilva só 3 dkg vaj A pástétom fűszerkeverékhez: egy negyed szerecsendió egy babérlevél 5 szem szegfűbors egy teáskanál majoranna egy teáskanál koriandermag egy teáskanál kakukkfű egy teáskanál feketebors Először a fűszerkeveréket készítem el, ehhez az alkotóelemeket fűszerdarálón (kávédarálón) finomra őrlöm. A felaprított hagymát a vajon puhára párolom. A májat a párolt hagymával aprítógépben/ turmixgépben ledarálom, beleütöm a tojásokat, hozzáadok két teáskanál pástétomfűszert, kevés sót, majd még egyszer egyneműre turmixolom. Egy pástétomformát (püspökkenyér-forma, téglaforma, félgömbforma is jó) kibélelek a baconnel, úgy,hogy a szalonnacsíkok a forma szélén túllógjanak, mert majd ezek fedik be a pástétomot. Az edénybe beleöntöm a májas keveréket, beledugdosom a magozott aszalt szilvát, majd visszahajtom a baconszeleteket, hogy teljesen befedjék a májat. Ha nem elég, teszek még rá egy-két szeletet. A sütőt 150 fokra előmelegítem. Egy tepsibe annyi vizet öntök, hogy a pástétomforma derekáig érjen, beleállítom az alufóliával alaposan lefedett pástétomot és másfél óráig sütöm-gőzölöm. Ha kész, kihűtöm, majd hűtőben tartom másnapig, akkor már szeletelhető. Nálunk többen is az aszalt szilvás részre utaztak, úgyhogy lehet bele többet tenni – alig tudtam olyan darabot fotózni, amiben maradt.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés