Más: női barkácsolás

2013. január 12. 11:09, àlabeck

Ha jól emlékszem, valamikor régen, amikor elkezdett terjedni a „csináld magad” mozgalom, akkor kezdték el a „rongyokkal”, tehát textilfélékkel kapcsolatos tevékenységeket női barkácsolásnak nevezni. A férfiak reszortja a fa- és fémanyagok feldolgozása – eszerint. Úgy alakult, hogy már jó ideje nem írtam. Ez nem feltétlenül jelenti, hogy nem is főztem, bár olyan időszak is volt közben. Amikor meg mégiscsak főztem, még az is előfordult, hogy fotó is készült róla, csak éppen bejegyzés nem. Ha így utólag, átnézve a képeket úgy találom, hogy talán érdekes lehet, akkor mindenképpen megmutatom. Közben azonban egy kicsit elővettem a régi kedvelt hobbi időtöltéseimet – amikkel mostanában kevesebbet foglalkoztam – vagyis hímeztem, varrogattam, horgolgattam. Hímzés már igazán régen nem volt a kezemben, most hirtelen felindulásból átvállaltam egy terítőt, amit valaki valakinek ajándékba szánt, de nem volt türelme megcsinálni. Karácsonyi ajtódísz pedig – mindenki beláthatja – kell, még akkor is, ha nem sokan járnak a mi emeletünkön, akik megnéznék, én magam örülök neki, amikor hazajövet ránézek. Ugyanezért csináltam karácsony után még egy téli figurát az ajtóra. Mivel nekem nem a tél a kedvenc évszakom, próbáltam, hogy a téli jelkép mégis keveredjen egy kis vidámsággal. Nem én találtam ki a mintát, de megtetszett, amikor valahol megláttam. Egyúttal gyakorolhattam a horgolást is, sok más mellett abban sem vagyok profi, de kedvem támadt hozzá, amikor még karácsony előtt többeket láttam apró díszeket horgolni. Én azelőtt leginkább ruhadarabokat horgoltam – díszeket, terítőket nem –, de azt sem gyakoroltam már ki tudja, mióta. És még horgoltam valamikor ágyterítőt is, széktakarót a maradék fonalak hasznosítására, de az is inkább csak játék. És az már csak igazán apróság, hogy az év vége táján egy látogatáskor ajándékba vitt üveg pezsgőt nem vásárolt zacskóba csomagoltam, hanem varrtam hozzá egy (két) tasakot. Így sokkal érdekesebb, egyedibb. A szív alakú lábosfogók szintén ajándékba készültek. Remélem, hasznos lesz, és egyúttal díszíti is a frissen felújított konyhát. Ez sem saját ötlet, csak az anyagok kiválasztása, és persze a megvalósítás az én munkám. (Bár ha jól meggondolom, én az összeset játéknak tekintem, amivel elfoglalom a kezemet pl. tévézés közben. És jól szórakozom a megtervezéssel is, amíg kitalálom, hogy mi legyen a következő.)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés