Tepsis krumpli sütőtökkel, hússal

2015. január 14. 8:33, àlabeck

A sült tök, a leves, a chips és sütemény után még mindig maradt a sütőtökből – nyersen – egy adag. A négyféle mód, mondjuk, négy különböző fogásnak felel meg, már csak a főétel hiányzott, tehát azt kombináltam belőle. A sütőtököt és kb. fél kiló krumplit nagyjából egyforma szeletkékre, pár darab kisebb vöröshagymát megpucolva, gerezdekre vágtam. Pulykamellből kicsi darabok voltak abban a csomagban, amit a fagyasztóból elővettem. (Amikor feldarabolok egy pulykamellet, és nagyobb szeleteket vágok belőle, általában marad ilyen rész is, amit azért vágok le, hogy szebb formája legyen a többinek, és a kisebb és nagyobb szeleteket persze külön csomagolom, más-más ételhez. Ez most éppen egy alsó mellrész, ill. szűzérméje – vagy hogy is nevezik hivatalosan – volt, amit keresztben szeleteltem föl.) Ezeket befűszereztem, vegyes zöldfűszerrel, sóval, fokhagymával. Kis, fedeles tepsit egy picit kikentem libazsírral. Erre elterítettem a sütőtököt, arra a hagymát. Megsóztam, aztán került rá a krumpliréteg. A tetejére elosztottam a húsdarabkákat. 10 dkg szeletelt füstölt-főtt tarját annyi részre vágtam, amennyi a hús volt, és mindegyikre fektettem egyet. Végül még pár kocka bacont is rászórtam. Először fedővel együtt tettem a sütőbe, 180 C°-ra. Kb. félóra múlva megnéztem, amikor minden puhának tűnt – addigra már leve is keletkezett –, levettem a fedőt, és a hőfokot nagyobbra véve megpirítottam. Jó volt...

Tovább a teljes cikkre...

Keresés