Stabil az állapota Dobrádi Zsoltnak

2012. április 2. 14:36, Monokli

Stabil az állapota, ám továbbra is mélyaltatásban tartják Dobrádi Zsoltot, az ökölvívó-válogatott 52 kilós versenyzőjét, akit a budapesti Szent László kórházban ápolnak agyhártyagyulladással. Kovács László szövetségi kapitány elmondta, hogy a keringése, légzése rendben van a KSI 21 éves bokszolójának, akit csütörtökön hajnalban szállítottak a tatai edzőtáborból a tatabányai kórházba, majd pénteken vitték a fővárosba. Szörnyű volt az egész eset. Zsolt napokkal előtte influenzaszerű tünetekre panaszkodott, orvoshoz küldtük, szerdán már nem is volt láza, csak a feje fájt egy kicsit. Másnap hajnalban aztán Konkoly István edző figyelt fel arra, hogy valami nincs rendben. Zsolt kiment a fürdőbe, ám a vizet nem zárta el, és amikor kollégám átment hozzá, már nagyon rossz állapotban volt. A vizsgálatok szerint errefelé nagyon ritka, C típusú, cseppfertőzés útján terjedő agyhártyagyulladása van, amit valószínűleg a Tatán rendezett nemzetközi edzőtáborban külföldiektől szedhetett össze. Dobrádi nővére azt mondta: az orvosok szerint nagyon jó hír, hogy testvére állapota stabil, és hétfő délután, kora este lesznek meg a vizsgálatok eredményei. Azt most még nem tudják, hogy az antibiotikumokra hogyan reagál majd. Nagyon bízunk benne, hogy minden rendben lesz. A magyar válogatott továbbra is Tatán készül a jövő pénteken kezdődő, trabzoni olimpiai kvalifikációs tornára, melyen Dobrádi az 52 kg-osok között szerepelt volna. Helyette Kalucza Norbert képviseli a magyar színeket ebben a súlycsoportban. (MTI)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés