Ökölvívó OB: Nyéki után Görbics is búcsúzott

2012. december 8. 12:06, Monokli

Összességében a pénteki elődöntőkben is papírforma-eredmények születtek a debreceni felnőtt férfi ökölvívó országos bajnokságon, melynek harmadik napján ismét csak a londoni olimpia után visszavonult Káté Gyula súlycsoportjában, 64 kg-ban született igazán meglepő eredmény. Kovács László szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, hogy az első helyen rangsorolt Nyéki Georgie csütörtöki búcsúja után pénteken a kategória másik nagy favoritja, Görbics Gábor búcsúzott. Azt ugyanakkor hozzátette, hogy a szorító mellől nem tűnt egyértelműnek a Hranek BC bokszolójának Bangó Eduárdtól elszenvedett 10:9-es veresége. A jelenlegi magyar amatőr boksz legjobbjainak számító versenyzők nem hibáztak ezúttal sem. A 2010-es Európa-bajnok Bacskai Balázs (69 kg) ellenfele, Zámbó Dániel a harmadik menetben feladta a küzdelmet, míg a londoni olimpián ötödik Harcsa Zoltán (75 kg) nagyon sima, 17:3-as sikert aratott Tóth József felett, a tavalyi világbajnoki negyeddöntős Varga Miklós (60 kg) pedig szintén fölényesen verte (17:9) Török Jánost. A favoritok közül a legjobban a kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes Darmos József izzadt meg. Kovács László elmondása szerint a győri színekben versenyző nehézsúlyú az első két menetben imponálóan öklözött Kulacsik Mirkó ellen, de a harmadik szakaszra elfáradt, így lett a vége viszonylag szoros, 15:11-es győzelem. A döntőkre szombaton 11 órától kerül sor. ÖKÖLVÍVÓ OB, DEBRECEN ELŐDÖNTŐK 49 kg Ungvári István (Harangi SE)Inók Arnold (KSC) feladás a 2. menetben Lakatos István (KSC)Kanalas Róbert (Pécs) 13:12 52 kg Kalucza Norbert (DVSC)Szabó Kristóf (KSI) feladás a 2. menetben Szőrös Márk (Salgótarján)Sárga Attila (Sárospatak) 13:9 56 kg Nagy Krisztián (Szolnok)Berna Dávid (Vasas) 14:11 Könnyű Róbert (Egri SI)Sárközi Béla (Paksi SE) mérkőzés nélkül 60 kg Varga Miklós (Harangi SE)Török János (DVSC) 17:9 Fodor Milán (Vasas)Sinkó Zoltán (Győri Gladiátor) 13:11 64 kg Bangó Eduárd (Salgótarján)Görbics Gábor (Hranek BC) 10:9 Vadász András (KSI)Bene Gergő (Szolnok) leléptetés sérülés miatt 69 kg Bacskai Balázs (Vasas)Zámbó Dániel (Győri Gladiátor) feladás a 3. menetben Klasz Árpád (Unió Kispest)Szilvai László (NYVSC) 18:8 75 kg Csutak Dániel (KSI)Sélei János (Miskolc) 18:7 Harcsa Zoltán (Unió Kispest)Tóth József (Kőszeg) 17:3 81 kg Nagy Péter (DVSC)Hosszú Ferenc (NYVSC) 18:14 Hámori Ádám (Kőszeg)Kanalas Csaba (Vecsés) feladás a 2. menetben 91 kg Darmos József (Győri Gladiátor)Kulacsik Mirkó (MTK) 15:11 Deél Szabolcs (DVSC)Kálmán Attila (Tápiómente) 17:7 Plusz 91 kg Bouquet Bence (Unió Kispest)Nagy László (Haladás VSE) KO. az 1. menetben Hrabovszki Zoltán (Haladás VSE)Orbán Gábor (Kanizsa BC) 12:9

Tovább a teljes cikkre...

Keresés