Froch: Le fogom győzni Kesslert

2013. február 19. 7:36, Monokli

Az IBF nagyközépsúlyú világbajnoka, Carl Froch szerint felesleges dolog lesz taktikázni a WBA-bajnok, Mikkel Kessler elleni mérkőzésen: a brit hasonló módon ütné ki a dánt, mint tavaly májusban Lucian Bute-ot. Akkor Froch már az ötödik menetben lepadlózta az addig veretlen bunyóst, és valami hasonlóra készül Kessler ellen is. A dán amúgy is nagy ellenségének számít a britnek, mivel 2010 áprilisában ő vette el veretlenségét. Csak egyetlen módon végződhet a találkozó, Carl Froch-nak kell győznie idézi a thesun.co.uk a nottinghamiek büszkeségét, aki Kesslertől Dániában kapott ki pontozással. Ezúttal én fogok nyerni. A mérkőzésre majd a londoni O2 arénában kerül sor, várhatóan telt ház előtt (17 ezer fő), május 25-én. Mindketten két mérkőzést veszítettek eddigi profi pályafutásuk alatt, de hazai pályán még egyikük sem botlott ennek alapján tehát Froch-nak áll a zászló. Kessler legutóbb 2009-ben bunyózott Dánián kívül, akkor az egyesült államokbeli Kaliforniában szenvedett vereséget Andre Warddal szemben. A tengerentúli bunyós Froch-ot is legyőzte már egyszer, még 2011-ben. Froch-nak sokat jelenthet a hazai pálya előnye, két évvel fiatalabb vetélytársát a közönség segítségével törné meg. A brit még soha nem mérkőzött meg ennyi ember előtt, a nottinghami arénába csak 10 ezer néző fér el. forrás: xlsport.hu

Tovább a teljes cikkre...

Keresés