Jacobsen v. Katzer egyezség - a nyílt forrás történelmi győzelme

2010. február 24. 9:55, hup.hu

Hosszú évekre visszanyúló história a Jacobsen vs. Katzer. Az ügy végére öt év után került pont. A nyílt forrás nyert, Bruce Perens szerint a győzelem történelmi. A gyártó, aki megpróbált szerzői jogdíjat bezsebelni a nyílt forrású fejlesztőtől, elvesztett két szabadalmat. A megkötött egyezség értelmében a gyártó - aki 100 000 dollár kártérítést fizet nyílt forrású fejlesztőnek -, elfogadta, hogy végleges eltiltás alá helyezzék, és végül aláírt egy olyan dokumentumot, amely felmenti a nyílt forrású projekt összes tagját mindenféle kötelezettség alól. A per anyagát nem titkosították, így az napvilágra kerülhetett. A történet egy fizikusról, Bob Jacobsen-ről szól, aki amellett, hogy a U.S. Department of Energy egyik laborjának, a Lawrence Berkeley Labs-nak alkalmazottja, szenvedélyes modellvasút hobbista. A '90-es években, mikor a modellvasutakat standardizálták, Jacobsen és nyílt forrású csapata megalkotta a JMRI névre hallgató, egy rakás Java eszközből álló csomagját, amellyel modellvasutakat lehet konfigurálni és irányítani. Valahol itt lépett a képbe Matthew Katzer. A hobby nagy üzlet. Katzer cége modellvasutakat irányító szoftvereket gyártott. Katzer olyan szoftverre adott be szabadalmi kérvényt 1998-ban, amelyekről Jacobsen azt állítja, hogy nem Katzer innovációi. Katzer nem említette meg a szabadalmi kérvényt vizsgálónak, hogy tud más létező termékekről és feltalálókról. Kihasználva a szabadalmaztatási folyamat kiskapuit, Katzer további "folytatásokat" adott hozzá kérvényéhez a 2000-es években. Az amerikai szabadalmaztatási rendszer lehetővé teszi a korábban benyújtott szabadalmak kibővítését, folytatását az érvényben levő szabadalom ideje alatt. Jacobsen azt állította, hogy Katzer olyan funkciókat szabadalmaztatott, amelyeket a JMRI nyilvános levelezési listáján folyt beszélgetésekben olvasott. Mivel Katzer az eredeti szabadalmi kérvényt 1998-ban adta be, majd később a kiskaput kihasználva 2002-ben "folytatott", úgy látszott, hogy Katzer a levlistán olvasottakat 1998-ban - az eredeti bejegyzés dátumán - jegyeztette be, így állíthatta azt, hogy övé az elsőbbség. Ezután Katzer bejegyeztetette a decoderpro.com domain-t. A decoderpro Jacobsen szoftverének neve. Ezt később Jacobsen-nek sikerült megszereznie. Katzer nem nyugodott, és elkezdett az ügyvédjén keresztül számlaleveleket küldözgetni Jacobsen-nek, amelyekben több mint 200 000 dollárnyi szerzői jogdíjat követelt a nyílt forrású fejlesztőtől a hamis szabadalmaira hivatkozva. Jacobsen feltehetően akkor lett mérges, amikor Katzer és ügyvédje felkereste munkaadóját, és Jacobsen levelezésének, Skype beszélgetéseinek másolatát, továbbá egy rakás más adatot követelt. A munkaadó végül megtagadta az adatok kiadását, de ez a lépés sok problémát okozott Jacobsen-nek. Mivel kevés esélye volt annak, hogy a munkaadó kiadja az adatokat, Perens szerint a lépésnek feltehetően egy célja volt: kellemetlen helyzetbe hozni Jacobsen-t a munkaadója előtt. Jacobsen-nél elszakadt a cérna. Ahelyett, hogy megvárta volna, hogy bepereljék, pert indított Katzer ellen. Nyilvánvalónak látszott, hogy egy nyílt forrású fejlesztő, aki a tudósi fizetéséből él, sokáig nem tud majd ellenállni a bíróságon Katzer cégével szemben. Így feltételezhető volt, hogy Katzer cége kerül ki győztesen a perből. Azonban szerencsére Jacobsen segítőre talált Victoria Hall, az EFF egyik aktivistája személyében. Hall vállalta, hogy "pro bono publico" (fizetség nélkül, a közjó érdekében) képviseli Jacobsen-t. Válaszul Katzer egy SLAPP pert indított Jacobsen ellen. A SLAPP egy törvény, amely a nagy és gazdag vállalatok által beperelt kisembereket hivatott megvédeni, de egyre gyakrabban alkalmazzák pont a másik irányba. A vége az lett a dolognak, hogy Jacobsen-nek kellett volna kifizetnie Katzer ügyvédeit még azelőtt, hogy az ügyben döntés született volna. Több bírósági tárgyalás után az összeget csökkentették, de Jacobsen-nek ki kellett fizetnie 14 486,68 és 16 976,25 dollárt a Katzer által alkalmazott két ügyvéd után. 2006 elején Jacobsen észrevette, hogy Katzer beemelte JMRI szoftvereinek egyes részeit saját szoftverébe, de úgy, hogy nem tett eleget a mellékelt nyílt forrású licencnek. Szóval nem elég, hogy pert folytatott Katzer Jacobsen ellen, még annak szoftverét is felhasználta saját termékében úgy, hogy arról azt állította, hogy a saját munkája. A probléma egyrészről Jacobsen szempontjából az volt, hogy egy jogi szempontból nem teljesen megfelelő licencet választott termékéhez. Ez az Artistic License 1.0 volt. Ezzel elég nehéz volt érvelni a bíróság előtt. Végül a sokak által gyűlölt DMCA segített Jacobsen-nek. Jacobsen ügyvédje egy beadványt készített, amelyben arra hivatkozott, hogy Katzer eltávolította az általa beemelt Jacobsen szoftverrészletekből a szerzői és egyéb copyright bejegyzéseket, és ezzel megsértette a DMCA-t. Sok jogi procedúra után az ügy végül megfordult. Végül Katzer-nek kellett bizonyítania, hogy a szabadalma miért érvényes és azt Jacobsen miért sértette meg. A megfelelő bizonyítékokat Katzer nem tudta benyújtani a határidőig, így a bírósi kérésnek nem tudott eleget tenni. Ezután még folytatódott a jogi huzavona, amelynek a végére nemrég került pont a következőkkel: Katzer-t örökre eltiltották a JMRI szoftver másolásától, terjesztésétől és módosításától, annak ellenére, hogy a szoftver licence (most már LGPL) azt mindenki másnak lehetővé teszi Eltiltották attól, hogy olyan domain nevet és márkanevet regisztráljon be, amelyet a JMRI projekt használ 100K dollár kártérítést fizet Jacobsen-nek az elkövetkező 18 hónap során Az összes JMRI fejlesztővel szemben ejt minden követelést, azokat felmenti minden kötelezettség alól. Jacobsen szintén aláírt egy nyilatkozatot, hogy nincs követelése Katzer-rel szemben. Mindkét fél beleegyezik abba, hogy speciális egyeztető tárgyalás alá veti magát, amelynek célja, hogy egyeztessen a megegyezés betartásával kapcsolatos vitákban. A vesztes fizet minden költséget, így biztosítható, hogy tényleg csak fontos esetben indítsanak vitát. Az ügyet nem titkosítják. A részletek itt és itt. A pontos történet a JMRI honlapján itt

Tovább a teljes cikkre...

Keresés