Microsoft KIN - RIP

2010. július 1. 8:33, hup.hu

Májusban volt szó arról, hogy Microsoft két telefonnal akar előállni. A KIN One és KIN Two készülékekkel a fiatalokat vette volna célba a szoftvergyártó. Az előzetes teszteket végzők már akkor szörnyülködtek a tervezett áron. Úgy fest, hogy a piac büntetett. A Microsoft ugyan nem erősítette meg (de nem is cáfolta), hogy mindösszesen 500 darab KIN-t tudott értékesíteni, de az egyértelmű, hogy az emberek nem taposták agyon egymást a készülékekért. A Gizmodo (és több másik forrás) tegnap arról számolt be, hogy alig hat héttel a piacra dobása után a KIN - mint önálló termék - halott. A Microsoft ezt úgy kommunikálta, hogy ezután a Windows Phone 7 piacra dobására koncentrálnak és a korábbi terveikkel ellentétben nem indítják útnak a KIN termékcsaládot Európában az ősszel. A KIN fejlesztői csapatot integrálják a Windows Phone 7 csapatba, hogy az értékes KIN ötleteket átmentsék a későbbi Windows Phone kiadásokba. A redmondi vállalat együttműködik még az Egyesült Államokban a Verizon-nal a meglevő KIN telefonok értékesítésével kapcsolatban. Nem ez az első olyan projekt az elmúlt hónapokban, amelyben a Microsoft loholna a versenytársai után, de végül kénytelen a terméket és annak fejlesztését feladni. Nem olyan régen arról számolhattunk be, hogy a Courier névre hallgató e-book olvasó / tablet terveit dobta sutba a vállalat. A részletek itt és itt.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés