Az OSI jelezte a Novell szabadalmak tervezett megszerzéséből fakadó potenciális veszélyek tényét a versenyhivataloknak

2011. január 1. 13:51, hup.hu

Simon Phipps, a Sun Microsystems-nél egykor nyílt forrású vezető pozíciót betöltő, jelenleg az Open Source Initiative-nél (OSI) igazgatói státuszban levő open source szószóló arról számolt be a minap blogjában, hogy az OSI nem hagyhatta szó nélkül azt, hogy a Novell szabadalmainak széles skáláját egy olyan konzorcium birtokolja a jövőben, amelynek tagjai közt nem éppen az open source barátai találhatók meg. Az OSI igazgatótanácsa példa nélküli lépésre szánta el magát azután, hogy kiderült, jelentős számú Novell szabadalom kerülhet ahhoz a Microsoft vezette CPTN konzorciumhoz, amelynek további tagjai közt ott van az EMC, az Apple és az Oracle. Az OSI szerint már magában az figyelemfelkeltő volt, hogy a Microsoft áll a Novell szabadalmak tervezett átvétele mögött, de amikor nemrég kiderült, hogy a redmondi szoftvergyártó társakat toborzott az Apple, az EMC és az Oracle személyében, úgy érezte, hogy fel kell hívnia a hatóságok figyelmét arra, hogy érdemes lenne közelebbről szemügyre venni a tervezett tranzakciót. Az OSI tudomására jutott, hogy a Német Szövetségi Kartell Iroda (German Federal Cartel Office) nyitott arra, hogy közszférából érkező véleményeket fogadjon december folyamán a tranzakcióval kapcsolatban. Éppen ezért az OSI egy levelet fogalmazott meg és küldött el az irodának. A levélben az OSI - egyebek mellett - kifejtette, hogy a tervezett tranzakció potenciálisan új, példa nélküli fenyegetést jelenthet a nyílt forrás számára. Simon blogbejegyzése itt olvasható.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés