Határvédelem, szolgáltatásként (x)

2018. november 19. 9:24, hup.hu

Beruházás nélkül IT biztonsági csúcstechnika? A 4iG-nél van a válasz és az üzemeltetés. Szolgáltatásként kínálja a Watchguard határvédelmi megoldásokat a 4iG. A Humansoft történelmi kompetenciáit magába olvasztó cégcsoport kimondottan a hazai közepes vállalatok számára állított össze olyan előfizetéses csomagot Határvédelem néven, amelyben a tűzfal és komplex szűrési feladatok ellátó biztonsági célgép (appliance) mellé teljes körű üzemeltetés is jár. Vannak előnyei. Az XaaS-modellek (egyik) lényege, hogy nem kell házon belül kompetenciát építeni. Ez igaz a Határvédelemre is, a cégeknek nem kell foglalkozni a dedikált IT-biztonsági csapat toborzásával, felépítésével, képzésével és megtartásával. A mai magyarországi szakemberhiányt figyelembe véve ez rémálomba hajló feladat, jó, tapasztalt biztonsági szakértők nagyon nehezen igazolhatóak le, ami sokszor akadálya a csúcstechnikát képviselő következő generációs határvédelem bevezetésének. A kiszervezéssel a probléma egy csapásra megoldható, szolgáltatás keretében érhető el egy dedikált csapat szakértelme és rendelkezésre állása, a hónapokig (vagy akár évekig) tartó építkezés és ráfordítások nélkül. A 4iG által kínált szolgáltatás abban is különleges, hogy a kiszolgáló csapatban mindenféle kompetencia megtalálható, tanácsadók, mély műszaki tudással rendelkező mérnökök és üzemeltetők dolgoznak együtt. Watchguard: tűzfal, modern körítéssel A menedzselt biztonsági szolgáltatás alapja a Watchguard határvédelmi megoldás - amelynek első és egyetlen Gold fokozatú partnere Magyarországon a 4iG. A Watchguard egységes fenyegetésmenedzsment (UTM - Unified Threat Management) appliance, amely fizikai és virtuális formában is elérhető, és olyan szolgáltatásokat tartalmaz, mint a klasszikus tűzfal és VPN, webes tartalomszűrés, emailes spam- és forgalomszűrés, vírusvédelem, alkalmazás-policyk, behatolásvédelem. A leggyakoribb hálózati támadás-típusok Magyarországon A 4iG ehhez kínál teljes körű szolgáltatást, kezdve a migrációval a meglévő tűzfalrendszerről, üzembe helyezéssel. A folyamatos működésért felelő szakembergárda mellett a támogatásért éjjel-nappal elérhető telefonos ügyfélszolgálat felel, az ügyfél számára pedig dedikált kapcsolattartó (szolgáltatásmenedzser) is rendelkezésre áll. A szolgáltatás részeként (értelemszerűen) a Watchguard teljes funkcionalitása elérhető, rendszerfelügyelet, karbantartás (például a firmware-frissítés), naplózás (és annak vizualizációja). Ez utóbbi a biztonsági csapatok számára a sok fals pozitív jelzés miatt sokszor fejtörést tud okozni, a Watchguard ezt fejlett jelentéskezeléssel és kiértékeléssel (leggyakoribb és legveszélyesebb támadási formák, anomáliák) kezeli. Természetesen a csapat a szokásos rutinfeladatokat, például a szabályrendszer módosításait is ellátja az ügyfél számára. A szolgáltatás része a hardver cseréje és szervizelése is, igény esetén hideg vagy melegtartalék bevetésével, így meghibásodás esetén a hálózati forgalom kiesése minimális lehet. Az ügyfelek igényeit a 4iG különböző szolgáltatásszintet kínáló előfizetéses csomagokkal igyekszik lefedni, ezek az ügyfélszolgálat rendelkezésre állása, az egyes különleges szolgáltatások elérhetősége illetve a támogatás prioritása szerint különböznek. Így az ügyfél kiválaszthatja magának azt a szintet, amely az igényeinek leginkább megfelel, és nem fizet azért, amire nincs szüksége. A 4iG-nél a Határvédelem szolgáltatáscsomagja nem egyedülálló, a cég fokozatosan igyekszik IT-biztonság-mint-szolgáltatás modellben kínálni további megoldásokat is. Jelenleg a Zabbix-alapú felügyeleti szolgáltatás érhető el mellé, ez az IT Távfelügyelet, de a jövőben további IT és biztonsági szolgáltatásokkal is bővül a portfólió. Aktuális akciós csomagok, bővebb műszaki és szolgáltatás infók a 4iG Határvédelem weboldalán. (A 4iG megbízásából készített anyag.)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés