Bemutatkozik a BlackBerry 10 fájlmenedzsere (Dropbox!)

2013. január 17. 9:48, BerryBlog

Egy okostelefonon ma már kis túlzással annyiféle állományt tárolunk, mint egy számítógépen, éppen ezért nem mindegy, hogyan próbálunk ezek közt kiigazodni, illetve ehhez milyen segítséget kapunk a rendszertől gyárilag. A BlackBerry 10-hez hasonlóan QNX alapokra építkező PlayBook nem jeleskedett különösképpen ezen a téren, az új BlackBerryk azonban szerencsére egy minden eddiginél jobban használható fájlmenedzsert kapnak majd. A kiszivárgott képeken látható alkalmazás a PC-hez hasonlóan különféle mappákban tárolja a képeket, videókat, dokumentumokat és egyebeket, ezeket különböző nézetek szerint lehet majd sorba rendezni, plusz egy műveletet több elemmel is végre lehet hajtani, ahogy az minden magára valamit is adó fájlkezelőnél teljesen magától értetődik. Nem annyira alap viszont a tömörítés támogatása gyárilag, valamint a Dropbox-integráció, amihez semmiféle telepítővel nem kell szüttyögni, hiszen a program ott lesz minden BB10-es készüléken, amikor kivesszük a dobozból. A legnépszerűbb felhős tárhely mellett lesz gyári támogatás a box.net-hez, és minden bizonnyal a rendszer utólag telepített appokat (pl. SugarSync) is képes lesz beépíteni ebbe a menübe. A Box és Dropbox funkciókban az a legjobb, hogy a BB10 fájlkezelője ezeket az online felületeket egy az egyben úgy kezeli, mintha a telefonon lévő tárhelyhez tartoznának -- hasonlóan ahhoz, amikor egy PC több meghajtót rendel hozzá egy merevlemezhez. Persze az ide helyezett fájlok valójában aztán nem a telefonra, hanem az internetes tárhelyre, vagy divatos szóval a felhőbe kerülnek. Via BB10Belive.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés