Heins: a vártnál többen váltanak BlackBerry 10-re

2013. március 7. 1:06, BerryBlog

Több mint 7 százalékkal ugrottak meg a BlackBerry papírjai a tegnap kereskedés során és végül 6 százalék feletti pluszban zártak. Mindezt leginkáb Thorsten Heins a spanyol Expansion gazdasági lapnak adott interjújához lehet kötni, amelyben a Z10 kedvező fogadtatásáról beszélt. "Kissé meglepődtünk", hogy milyen vonzó a BlackBerry 10 más platformról váltók számára, fogalmazott Heins. Hozzátette, hogy a mobilszolgáltatóktól jelentős támogatást kap a Z10, mivel alternatívát akarnak a Samsung és az Apple dominanciájára. Ezen a héten összesen már 21, főként európai piacon kapható a Z10, de már elrajtolt a növekedés szempontjából stratégiai jelentőségű Indiában is -- az 1,3 milliárdos országban tavaly év végén már 5 millió okostelefont adtak el három hónap alatt, Természetesen a legnagyobb megmérettetés az USA piaca, ahol heteken belül rajtol a BlackBerry 10. Az, hogy az amerikai online média felfokozott érdeklődéssel követi a Z10 nemzetközi eladásait és folyamatosan a felszínen tartja a BlackBerryt, rendkívül bíztató -- ebben egyre nyilvánvalóbban közrejátszik a tény, hogy elsőként más országokban rajtolt el, ami rendkívül szokatlan az amerikaiaknak és figyelmet provokál. Nem tudok nem arra gondolni, hogy ebben lehet tudatosság a BlackBerry részéről.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés