Jönnek az első információk a Q10 premierjéről

2013. március 7. 16:51, BerryBlog

A BlackBerry Z10-et és a QWERTY-billentyűzetes Q10-et ugyan egyszerre mutatták be január 30-án, de már akkor tudni lehetett, hogy a billentyűzetes modell kicsit később kerül csak forgalomba, egy-két hónappal a teljes érintőkijelzős testvér után. A BlackBerry 10 kapcsán most ezért egyelőre mindenki a Z10-et emlegeti, de a gombmániásoknak sem kell aggódni, a Q10 is megjön hamarosan, a szolgáltatók pedig már tervezgetik a piacra lépést. A héten két tengerentúli mobilszolgáltató is közzétett új információkat a Q10-ről, vagy éppen megkezdte a marketingkampány előkészítő fázisát. Az egyik a Z10-et egyébként egyáltalán nem forgalmazó Sprint, ahol állítólag április végén, május elején kerülhet az üzletekbe az első BB10-es QWERTY-s telefon. Ami ennél talán még lényegesebb információ: a Q10 a hírek szerint szolgáltatófüggetlen lesz ami elsősorban azoknak az amerikai vásárlóknak jó, akik sokat utaznak külföldre (a Sprint egyébként CDMA-szolgáltató, de ez nem zárja ki, hogy GSM SIM kerüljön a telefonba). A Q10-ből egyébként jóval kevesebb változat lesz, mint a Z10-ből, így például mindegyik modell tudja majd az LTE-hálózatokat kezelni, nem lesz olyan variánsa a Q10-nek, mint a London kódnevű Z10-es típus. A másik hírmorzsa a kanadai Bell háza tájáról érkezett tegnap -- a cég megnyitotta az előregisztrációt a Q10-re, mindenféle, a forgalmazás megkezdésével és árral kapcsolatos részletes infó nélkül. Ez egyébként bevett szokás a mobilszolgáltatóknál, nálunk is lehetett korábban több prémium okostelefonra előregisztrálni, és nem kizárt, hogy a Z10/Q10 esetében is lesz ilyen lehetőség egynémely szolgáltatónál. További részletek a Q10 premierjéről hamarosan...

Tovább a teljes cikkre...

Keresés