Hamarosan jön a Z30 a Telekomhoz!

2014. január 20. 14:55, BerryBlog

Régebben voltak idők, amikor egy-egy újabb BlackBerry magyarországi megjelenésére több mint fél évet kellett várni, és bár a helyzet azóta sokat javult, bizonyos okokból kifolyólag a magyarországi szolgáltatóknál továbbra is eltart egy darabig, míg belistázzák az újdonságokat. De legalább belistázzák, mint ahogy a Telekom tette a BlackBerry aktuális nagyágyújával, az egyébként tavaly október táján megjelent Z30-cal, mely a hét elején végre-valahára felkerült a hamarosan kapható készülékeket felsoroló listába. Persze ebből még nem derül ki, hogy konkrétan mikortól és mennyiért lesz kapható a készülék itthon a magentásoknál, de legalább most már annyit tudni, hogy biztos ott lesz a boltokban. Mindez egyben azt is jelenti, hogy lassan időszerű lesz a BerryBlog saját Z30 tartóstesztjének a megjelenése is, hiszen a magam részéről jó ideje nyúzom a valaha volt legnagyobb és legerősebb BlackBerryt, ami persze már csak nyomokban emlékeztet a régi BlackBerrykre, de ettől még egy nagyon jó okostelefon. Stay tuned! Kösz mindenkinek, aki beküldte!

Tovább a teljes cikkre...

Keresés