Az értekezletnek vége!

2015. december 2. 16:42, BerryBlog

Gondolom sokan vannak, akik a munkahelyükön tűkön ülve várják, hogy a címbéli mondat végre elhangozzék, illetve a modern kommunikációs eszközöknek hála most már csak nem is kell a munkahelyen ülni ehhez. Hiszen a távértekezletek korát éljük, amikor gyakorlatilag bárhol, bármikor utolérik a cégrabszolgákat. Utóbbiaknak jó hír, hogy januártól eggyel kevesebb platform áll ehhez az IT rendelkezésére: megszűnik a BBM Meetings. Az alig egy évet élt BBM Meetings egyfajta válasz volt a BlackBerry részéről a Cisco-féle WebExre, vagy a Microsoft Office egyes komponenseire, természetesen BBM alapokon, úgynevezett mobile first iránnyal. Vagyis bár a platform használható (volt) mobilon és PC-n is, elsősorban mobilos használatra tervezték, lásd a lenti szemléltető videót. Alighanem ez (is) lett a veszte, én ugyanis viszonylag kevés olyan embert ismerek (bár lehet nem forgok elég fontos körökben), akik mobilról akarnának meetingelni, illetve igénylik, hogy bárhol belecsöppenjenek egy néhány órás céges értekezletbe. A másik probléma a BBM Meetings-szel alighanem az lehet, amit a legtöbbször magának a BBM-nek is felrónak, vagyis nem támogatja elég rugalmasan a több eszközön keresztüli párhuzamos használatot. A BBM Meetings 2016. február 10-én zárja be a kapuit végleg, a BlackBerry pedig előzékenyen ajánl is alternatívát azoknak, akik már megszokták, hogy a budin is utolérik őket a prezentációval. Ez a Zoom Communications webkonferencia-rendszere, melyre december 31-ig kedvezménnyel térhetnek át a BBM Meetings ügyfelek.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés