Az orvostudományi kutatások nem igazolták eddig, hogy lenne olyan speciális élelmiszer vagy tápanyag, amely megelőzné az Alzheimer-kór kialakulását vagy megállítaná annak előrehaladását. Az egészséges étrend azonban igazoltan hozzájárul a jó agyműködés fenntartásához, míg a feldolgozott élelmiszerekben és zsírokban gazdag táplálkozás rontja a kogni
A rejtélyes Bermuda-háromszögről már sokan hallottunk, azonban létezik a világon egy másik háromszög is, ahol sokkal több ember tűnt el, mint a Karib-térség hírhedt területén. Az Alaszka-háromszög rejtélyét még a kutatók sem fejtették meg, de az biztos, hogy egy rendkívül veszélyes helyről van szó.
Pigniczky Réka rendezésében, az 56films gyártásában és a Nemzeti Filmintézet (Nfi) támogatásával dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről – megalakulásuk 55. évében. A film magyarországi premierje a Magyar Mozgókép Fesztiválon lesz Veszprémben, június 14-én 16:00-kor – a vetítést szabadtéri Kaláka koncert követi.
A múlt hét elején Selena Gomez Dél-Franciaországba utazott a Cannes-i Filmfesztiválra. A színésznő és a Rare Beauty alapítója részt a fesztiválon ünnepelte az Emilia Perezben játszott szerepét, és közben természetesen hozta a vörös szőnyeges glamourt.Május 19-én Gomez egy piros Giambattista Valli ruhában érkezett a fesztiválra, amelynek avantgárd d
Alsóörsön bő egy éve adtak át egy remek és szabadon látogatható XCO pályát, amely a maga nemében egyedülállónak mondható. 2024. június 7-8-án itt rendezik meg a Tekno Point Klíma XCO MK futam-ot, elit, master és junior versenyzőknek.
Persze lehet most sokan előveszik a poént, hogy ők bármikor el tudnak aludni a hosszú nap után, még vacsorakészítés közben is. Azonban amikor ágyba kerülünk, valóban előfordulhat, hogy nem jön álom a szemünkre.
2024. június 10-15. között koncertek, borkóstolók, irodalmi programok várják a látogatókat Balatonfüreden, a Könyv-Bor-Jazz Fesztiválon. A programsorozat Balatonfüred tradicionális kulturális rendezvénye, amely a zenék-betűk-nedűk alapélmény köré szerveződik.
Az XXXLutz akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az XXXLutz akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Az Oriflame akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Oriflame akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A férfiaknak igenis jót tesznek az eltelt évek. Amíg sok esetben a saját stílus megtalálására is hosszú éveket kell várniuk, úgy az érettség, a sárm is bizonyos kor felett érkezik meg igazán a férfiak életébe.
Te is attól tartasz, hogy a kedvenc fekete ruhadarabjaid idővel kifakulnak, ha túl sokat vagy túl gyakran mosod őket? Nos, talán nem is gondolnád, de a konyhádban már alapból ott lapul a fakulás két ellenszere is!
Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki gyerekkorában csak vonakodva mert bemenni a felsőgödi uszoda medencéjébe, mert szörnyen szorongott egy gyilkos víz alatti támadástól.
Rengeteg ikonikus film született, de sajnos a toplistára nem kerülhet fel mindegyik. Mutatjuk, hogy a emberek szerint mi az elmúlt évtized 15 legjobb filmje!
A Hungarian Wine Summit nagyköveteként Budapesten járt szakember osztotta meg véleményét a magyar borról és a Tokaji borvidékről. A Magyar Bormarketing Ügynökség 2024-ben rendezte meg a megújult Hungarian Wine Summitot. Az április 21-25. között Budapesten és több borvidéken megtartott eseményen a magyar borászok hazai környezetben építhették tovább
Hónapok óta nem látták a nyilvánosság előtt megjelenni a walesi hercegnét, most több hírügynökség is arról számolt be, hogy Katalint a gyermekei társaságában látták.A People és a Us Weekly forrásai szerint Katalin walesi hercegné nemrég családjával, köztük a 10 éves György herceggel, a 9 éves Sarolta hercegnővel és a 6 éves Lajos herceggel volt kin
Amit megeszünk, az hatással van az egészségünkre, a szépségünkre, a testünk, szervezetünk működésére, nem véletlen tartja úgy a mondás, hogy az vagy, amit megeszel. Fontos tudni, hogy az elfogyasztott ételek legalább olyan jelentősséggel bírnak bőrünk állapotára, mint a drága krémek. Mutatjuk is, mely ételek azok, melyekből szépségünk érdekében (is
Amit megeszünk, az hatással van az egészségünkre, a szépségünkre, a testünk, szervezetünk működésére, nem véletlen tartja úgy a mondás, hogy az vagy, amit megeszel. Fontos tudni, hogy az elfogyasztott ételek legalább olyan jelentősséggel bírnak bőrünk állapotára, mint a drága krémek. Mutatjuk is, mely ételek azok, melyekből szépségünk érdekében (is