Navracsics Tibor elmondta, az év elején indult, vármegyeszékhelyeket érintő országjárásának célja az, hogy feltérképezze a magyar közigazgatás jelenlegi állapotát.
A házelnök a kérelmet a biztonságra és az országgyűlés méltóságára hivatkozva egy nappal a rendezvény időpontja előtt utasította el, pedig egy hónapja volt rá.
Témák: – Negyedik alkalommal támogatja a gyermekek sikeres gyógyulását az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete. A szervezet idén a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványnak adományozott másfélmillió forintot. – Csütörtök délután mandátum átadó ünnepséget rendeztek a gyulai városházán. Az új képviselő-testület ősszel kezdi meg munkáját. – Az ut
Így reagált a végrehajtói kar volt elnöke arra, hogy az ügyészség most azt állította, nem is akart Dubajba menekülni a feleségével, amikor a repülőtéren elfogták. Pedig a nyomozati anyagban még épp ezt írták.
A kezével törte be az autója ablakát egy férfi, miután észrevette, hogy bezárta a gyermekét a kocsijába. A férfi véletlenül hagyta a gyermeket az autóban, ám még időben sikerült kiszabadítania. A szakértők szerint a nagy kánikulában nagyon veszélyes lehet akár csak rövid időre is bent hagyni a járműben a gyermekeket és kisállatokat, ugyanis néhány
Az ügyészség nyilvánosságra hozta három miniszter tanúkénti meghallgatásának anyagát Magyar Péter hangfelvételének ügyében. Varga Judit arról beszélt, hogy volt férje pletykák, hallomások alapján irányította őt, Gulyás Gergely nem tudott arról, hogy bárki manipulálta volna az ügyészségi iratokat, Rogán Antal szerint pedig ez nem is lehetséges.
Gyilkos galócából készített pörköltet egy fiatal lány Kápolnán. Az erdőből származó gombát a család feje vitte haza, ám felesége érezte az erős szagot, így nem főzte meg a gombát. Viszont a fia barátnője valahogy mégis pörköltet készített, amelyből többen is ettek a családból, s mindnyájan kórházba kerültek.
"A magyar sportkultúra az európai sporthagyományok képviselője, eltér a sanghaji városi kultúrától, a kettő ötvözete teszi igazán érdekessé ezt a sorozatot." – hangsúlyozta Bach.
A behajtási díjról szóló fővárosi rendeletet megsemmisítette a bíróság, a fővárosnak ősszel kell újat alkotnia, vagy 2025-től ingyen bejöhetnek a teherkocsik.