Több száz fiú számára az ausztráliai haditengerészeti bázis maga volt a pokol: kegyetlenül bántalmazták őket fizikailag és szexuálisan is. A beavatási szertartáson levetkőztették és addig súrolták őket, amíg vérezni nem kezdtek.
Westchester – Öt éves korában, januárban rejtélyes körülmények között meghalt Lacey Spears (26) kisfia, az anyukának viszont a héten bíróság elé kellett állnia.
Budapest — Jókora vízipark különösebb felhajtás és hangos, csobbanós játékok nélkül, erőteljes nosztalgiával. Strandtesztünk következő helyszíne a szórakozást kedvelő, ám vad mulatságtól ódzkodó, inkább a hagyományos, ráérős strandolás kedvelőit célozza meg.
Bécs – Összeütközött két autós az osztrák fővárosban, amikor megláttak egy meztelenül napozó nőt, ahogy kilógatta a lábát a lakás ablakán – írja a Huffington Post.
Az Allee egyik boltjából 26 darab gyűjtőjegyet tulajdonított el a férfi. A rendőrségnek iparkodnia kell, mert a tolvajnak összesen 260 utazása van a valósidejű POLICE07 játékban. (Police.hu)
Nagy-Britannia leghírhedtebb rabja, Charles Bronson, festmények eladásából finanszírozta édesanyja nyári vakációját. A képek, amelyeket ő maga festett, egy aukción keltek el.
Csókolom, jó estét kívánunk! Ádámnak hívnak, a két perccel fiatalabb (iker)tesómat pedig Gergőnek. Hét évesek és három hónaposak vagyunk. Tudjuk, a korosztályunknak ilyenkor már fellövik a pizsit, az ágyban a helyünk, de elkezdődött az iskolai szünet, ráadásul focivébé van. Ki tud ilyenkor aludni? Ülünk a tévé előtt, benyomtunk két-két deci kakaót tisztán, s várjuk, hogy elkezdődjön az Anglia-…
Rejtély, vajon a kameruni–horvát (0-4) csoportmeccs végén Benoit Assou-Ekotto miért fejelte le csapattársát, Ben Moukandjót. Mindenesetre példás büntetéssel számolhat.
Csókolom, jó estét kívánunk! Ádámnak hívnak, a két perccel fiatalabb (iker)tesómat pedig Gergőnek. Hét évesek és három hónaposak vagyunk. Tudjuk, a korosztályunknak ilyenkor már fellövik a pizsit, az ágyban a helyünk, de elkezdődött az iskolai szünet, ráadásul focivébé van. Ki tud ilyenkor aludni? Ülünk a tévé előtt, benyomtunk két-két deci kakaót tisztán, s várjuk, hogy elkezdődjön az Anglia-…
A főszerepben Alexander Skvortsov és Oleg Artemyev, akik hat és fél órán keresztül szerelnek és kísérleteznek ma az világűrben ahelyett, hogy meccset néznének. Broadcast live streaming video on Ustream
A férfi még délelőtt sétált be egy jogvédő szervezet irodájába, és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja az épületet, az övén viselt robbanószerkezettel. A fenyegetöző miatt lezárták és kiürítették a belváros egy részét. Végül önként megadta magát, azt nem tudni, hogy valóban … Folytatás
A környezetvédelem nem egyszerű feladat. Ám ha mi most nem teszünk semmit, akkor több ezer faj fogja elszenvedni az emberi mulasztást - vallja a színész.
Csókolom, jó estét kívánunk! Ádámnak hívnak, a két perccel fiatalabb (iker)tesómat pedig Gergőnek. Hét évesek és három hónaposak vagyunk. Tudjuk, a korosztályunknak ilyenkor már fellövik a pizsit, az ágyban a helyünk, de elkezdődött az iskolai szünet, ráadásul focivébé van. Ki tud ilyenkor aludni? Ülünk a tévé előtt, benyomtunk két-két deci kakaót tisztán, s várjuk, hogy elkezdődjön az Uruguay-…
Lassan nincs olyan magyar város, ami nem ajánlotta még fel közösségi házát valamelyik minisztérium székhelyének. Most Esztergom ajánlotta fel a Sándor-palotát a kormánynak. A helyi fideszesek nyújtották be az indítványt, amit sürgősségben el is fogadott a képviselő testület. Semjén Zsolt … Folytatás
nézzék még meg az egyik kedvenc videómat: Holnap reggel Király kolléga nyitja a reggelt, viszont ne menjenek sehova, egy meccs még hátra van. A témához nem értek, ellenben Herczeg Márk igen, aki közvetíti itt jobb oldalon!
Budapest — Kommandósok törték rá az ajtót 2010 novemberében, és öt hónapig volt előzetes letartóztatásban, tegnap viszont megkönnyebbülten állt fel a vádlottak padjáról. P. Koltai Gábor (42) össze is mosolygott édesanyjával, a Kossuth-díjas Pogány Judittal (69), aki azért jött el, hogy a fiának erőt adjon, s érdeklődéssel figyelte az ötórás tárgyalást a Fővárosi Törvényszéken.
Budapest — Könnyen lehet, hogy valóra válik a rémálma, és az utcára kerül Ruszkai Barnabásné Györgyi (59), a bíróság ugyanis csütörtökön úgy döntött, nem kell megszüntetni a nővel szemben a végrehajtást.
Budapest – Elkelt Koman Vladimir (25)! Az előző szezonban az orosz élvonalban szereplő FK Ural gárdáját erősítő magyar válogatott futballista nem klubot váltott, hanem megnősült. Az ungvári születésű középpályásra ugyanis keleti légiós évei alatt rátalált a szerelem, s kihasználva a rövid nyári szünetet, feleségül vette orosz származású kedvesét, Zarinát.
Hamburg — A metróban találta meg ellopott kerékpárját Palotás Petra (38). A műsorvezető-írónő kertjéből fújták meg a biciklijét, amelyet munkából hazamenet a férje látott meg lelakatolva Hamburg egyik metrómegállójában.
Budapest — Klapka György (86) péntek délután veszi feleségül Kiss Marit (71), noha a hivatalos esküvői meghívójukban a vasárnap délután öt óra áll kezdési időpontként.
Budapest — Tovább gyűrűzik a botrány azok után, hogy napvilágra hoztuk: kiskorú gyerekeket versenyeztetnek megfelelő védőfelszerelés nélkül az egyik legkeményebb küzdősportban, az MMA-ban. Az olimpiai ezüstérmes Bárdosi Sándor állítja: a verseny egyik szervezője, Felföldi Szabolcs megalázta és „lef...opózta" őt és a szövetség elnökét, Növényi Norbertet, ezért feljelentést tesz a rendőrségen.
Füle - Hatalmas harcot vív agydaganatával Bajor Imre (57), ám ennek a kitartó küzdelemnek ára van: a népszerű színész szervezete ugyanis meglehetősen legyengült az utóbbi napokban.
Budapest — Harmincöt percig állt a mentő egy csepeli ház előtt a mesterségesen lélegeztetett eszméletlen beteggel, mert a család szerint egy kórház sem fogadta a szívinfarktuson átesett idős asszonyt.
Ma megházasodik Klapka György. Választottja eddig attól tartott, hogy elődeihez hasonlóan meghal, ha feleségül megy a milliomoshoz. Klapka az örökösödés miatt halogatta a menyegzőt.
Natal – Bár a görög válogatott több mint egy félidőt emberhátrányban futballozott, gól nélküli döntetlent (0-0) játszott a japán csapattal a brazíliai labdarúgó-világbajnokság C csoportjának második fordulójában.
Kisebb hárem szórakoztatta legénybúcsúján Berki Krisztiánt. A nyughatatlan vállalkozó medencés partin ünnepelt, pedig barátja szerint nincs mit: csalfasága miatt halálra van ítélve a házassága.
Erdélyi Mónika végleg szakított a képernyővel. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy megszerezte harmadik szakmáját, így a cukrászat mellett mediátorként is dolgozhat.
Viola Szandra egyszerre ír verseket és modellkedik, most az utóbbi lett a veszte: egy kulturális weboldal szerkesztői állásából penderítették ki bikinis képei miatt. Pedig Szandra korábban saját aktképeivel adott ki kötetet, és meztelen testére is ráírta műveit.