Tóth Gabi utóbbi hetei, hónapjai nem voltak könnyűek, az énekesnő sokat sírt, az érzéseit pedig őszintén vállalja. Az előadó ismét szomorú hírt közölt, ugyanis el kellett engednie a kiskutyáját.
Tóth Andi nem akárkivel készül fel a Tina Turner zenei karrierjére és lenyűgöző fanjára emlékező koncertre. Már nem kell sokat várni, a csodálatos énekesnő november 5-én lép majd színpadra, Keresztes Ildikó, Oláh Ibolya, Erox, Freddie, és Veréb Tamás oldalán.
Egy gyermek világra jötte hatalmas öröm, még ha a szülés megviseli is a női szervezetet, beleértve a nemi szerveket is. Olyan változásokat tapasztalunk, amelyekről korábban még nem is hallottunk. Milyen tünetekre kell figyelni, és mikor kell orvoshoz fordulni?
Dumas híres kalandregénye olyan ideális alapanyag a mozi számára, amiből majd' minden évtizedben elkészült az aktuális filmváltozat is. Akad köztük néma, sztárparádés, rajzolt és akciófilmes is, melyeket a frissen a mozikba érkező új, francia verzió kapcsán gyűjtöttünk listára.
A humorista szerint a Hamász győzelemre áll, és tényleg borzalmas, amit az ártatlan palesztinoknak át kell élniük, például azt, hogy nincs egy arab ország, ami akár egyetlen palesztint is befogadna a humanitárius katasztrófa elől.
Igen, mi magunk is meglepődtünk, amikor Harry herceg és Vilmos herceg végre egyetértettek valamiben - ráadásul nem is akármilyen fronton, divatfronton!
A compó egyébként sem számít gyakori "vendégnek" a horgászoknál, Szabó Krisztiánnak azonban egy akkora példányt sikerült szákba terelni, amekkorát Magyarországon a hivatalos adatok szerint eddig még senki sem fogott.
A Saya Noe malájul annyit tesz: Én vagyok Noé. Kőrös Noémi – vagy Mimi, ahogy sokan becézik – a művésznevétől kezdve a streamelésen át a dalszövegekig egy ízig-vérig önazonos előadó, aki a modern online platformokon vált sztárrá a kortalan és időtálló zenéjével.
Október 10-én Demcsák sejtelmes fotóval rukkolt elő a közösségi oldalán. A publikum akkor még csak gyanakodott arra, hogy hamarosan ismét bekötik a híresség fejét, mostanra azonban bizonyossá vált: egy milliárdos üzletember jegyezte el a műsorvezetőt.
Vera Wang minden bizonnyal a világ nyolcadik csodája, évek óta megy a diskurzus arról, mi lehet a titka fiatalos megjelenésének. A divattervező már közel jár a 80-hoz, mégis úgy néz ki, mint egy fiatalos negyvenes.
A szakemberek meg vannak győződve, hogy a mesterséges intelligencia olyan eszközzé fog válni az oktatásban és a hétköznapi életben, mint régen a számológép, ezért mindenkinek szüksége lesz azokra a képességekre, melyekkel kiaknázhatja a benne rejlő lehetőségeket.
Negyedik alkalommal is leszavazták a parlamentben a szenteste munkaszüneti nappá nyilvánítását. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosítását kellene engedélyezni.