Az eddig is látszott, hogy az új uralkodót sokkal kevesebben szívlelik Nagy-Britanniában, mint hajdani édesanyját, a tavaly elhunyt Ii. Erzsébetet. Arra a gonosz poénra viszont, melynek részletezése most következik, s mely szorosan összekapcsolódik Iii. Károly jövő héten esedékes királlyá koronázásával, ennek dacára sem számítottunk.
Népszerű budapesti étterembe látogatott el a Marvel-filmek Doctor Strange nevű karakterét is alakító Benedict Cumberbatch, aki az Eric címre hallgató netflixes produkció forgatása kapcsán tartózkodik jelenleg a magyar fővárosban.
Úgy hírlik, Lagzi Lajcsinak több zártkörű műsora is lett volna az elkövetkezendő időszakban, amiket a börtönbe vonulása miatt le kell mondani. Néhány szórakozóhely tulajdonosa megszólalt az ügyben, milliós kárról beszélnek.
Kívülről úgy tűnik, hogy a Met-gála az év egyik legelbűvölőbb és legexkluzívabb celebrendezvénye. Vannak viszont olyan hírességek, akik bár hivatalosak és mehetnének, de nem rajonganak az eseményért, és egyszerűen csak május első hétfőjeként gondolnak az év ezen napjára.
Amíg a főzés sokak számára nyűg, csak egy kötelesség az elvégzendő feladatok listáján, addig vannak olyanok, akiknek igazi kikapcsolódás, rekreációs, sőt alkotótevékenység. De mely csillagjegyek a legjobbak a konyhában? Mutatjuk.
Vízben lebegő női holttestet találtak a veresegyházi Öreg tóban szerda délelőtt. A 60 év körüli nő rosszullét miatt eshetett a vízbe, de hogy pontosan mi történt, még nem tudni, mivel az esetnek nem volt szemtanúja.
A magyarok és milliók világszerte a béke emberét látják Ferenc pápában - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a katolikus egyházfőt köszöntő beszédében pénteken Budapesten, a Karmelita kolostorban.
Berki Krisztián tragikus halála után özvegye elzárkózott a nyilvánosság elől és féltve őrzi magánéletét. Új párkapcsolatáról azonban mégis számos hír látott napvilágot.
A Trojka Színházi Társulás mini fesztivállal készült az idei Tavaszi Fesztiválra. A színházat, divatbemutatót, fotókiállítást és irodalmi felolvasó estet is magába foglaló rendezvény sorozat összekötő tematikáját a sztereotíp társadalmi nemi szerepek fellazítása adja sok-sok játékossággal, humorral, érzékeny, empatikus megközelítésben.
Mihalik Enikő a tavasz-nyári GLAMOUR Book kiadvány címlapinterjújában meséli, el hogyan viszonyul saját testéhez, és milyen elvárásoknak kell megfelelnie munkája során.
Karácsony Gergely és Jámbor András is kártérítést követel a Szikra Mozgalom aktivistája, Dobos Krisztina részére, miután a nyomozó hatóság csütörtökön megszüntette a nő ellen folytatott eljárást. A 42 éves magyar nőt azután vették őrizetbe, hogy a kitörés napja előtt több maszkos-viperás támadás történt Budapesten szélsőjobboldaliak ellen. A főpolg
Éva szereti az ismertséggel járó kiváltságait, de a megélhetési celebkedésből már kinőtt. Persze hallunk még róla a jövőben, de most más irányban kamatoztatja tehetségét.
A Britain's Got Talent 2009-es szériájának egykori üdvöskéje remeteéletre rendezkedett be, s meglehetősen puritán életet él: mesés vagyonából sem költ sokat.
Brandon „Bam" Margera, az MTV Jackass című műsorának híres-hírhedt alakja hétfőn feladta magát a pennsylvaniai rendőrségen, miután elfogatóparancsot adtak ki ellene.
A 2023-as Oscar-gálán egy pillanatra nem tudtuk eldönteni, hogy Florence Pugh frufruja vajon egy friss vágásnak köszönhető-e, mindenesetre a turpisság annyira jól sikerült, hogy a színésznő végül mégiscsak egy új stílus mellett döntött. Szerinted jól tette?
Drónokkal repkednek majd a Ferenc pápa biztonsága érdekében a különböző helyszínek felett. A csatornafedeleket lehegesztik, az egyházfővel közvetlenül érintkező embereket pedig fémdetektorokkal is ellenőrzik.
Valódi és minőségi kikapcsolódásra vágysz? Imádsz bekuckózni és popcornnal felfegyverkezve belépni egy jó film varázslatos világába? Hoztunk neked egy remek összeállítást a legjobb Netflix filmekből, neked pedig nincs más dolgod, mint hátradőlni és átadni magad az élménynek!
Antal Imre imádta a közönséget: műsorvezetőként, humoristaként, színészként, sőt zongoraművészként is lenyűgözött maga körül mindenkit, a szerelem mégis elkerülte.
Marelle Sturrock színész-énekesnő néhány órával a halála előtt még egy étteremben fotózkodott mosolyogva a barátaival. A rendőrség gyanús körülmények miatt indított nyomozást.
Az elmúlt hónapokban többször is hangos volt a sajtó G.w.M és Nagy Melanie nyilvánosan vívott harcától, azonban úgy tűnik, többé nem leszünk tanúi a sárdobálásnak.
Paul Burrell egykori királyi komornyik szerint nincs esély a megbékélésre, és Harrynek talán még arra sem lesz ideje, hogy beszéljen apjával vagy testvérével a látogatása során.
A félrelépés jóval több kapcsolatot tesz tönkre, mint gondolnánk, és sok esetben csak későn derül rá fény. Általában óriási szenvedést okoz a megcsalt félnek, és bár előfordul, hogy túléli a kapcsolat, sajnos az esetek többségében zátonyra fut. Olyan nők mesélték el történetüket, akiket párjuk hűtlensége a padlóra küldött, de végül sikerült felálln
A Budapest Környéki Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy 2019 szilveszterének éjszakája torkollott tragédiába. A vádlottak bántalmazták és kirabolták a sértettet, majd végeztek vele.
Hetekig ment az „adok-kapok” Zámbó Krisztián és Peter Srámek között. Zámbó Jimmy legidősebb fia kijelentésével egy újabb lavinát indíthat el a két énekes között.