Foglalt Radics Gigi szíve. Az énekesnő információk szerint néhány hónapja alkot egy párt a zenei producerével, Mackó Miklóssal, akivel már jó néhány éve együtt dolgoznak, ám a köztük lévő munkakapcsolat és barátság csak nemrég alakult át szerelemmé.
A karácsony az év legromantikusabb időszaka, amikor mindenki egy kicsit szerelmesebb lesz - üzenik ezt a nagy hollywoodi filmek. Az Igazából szerelemtől kezdve a Holiday-en át egészen A karácsonyi románcig mindegyikben szerelembe esik valaki, de vajon tényleg erre számíthat a hétköznapok embere is?
Ha csak egy italt kellene mondanunk, amibe az ünnepi időszak alatt mondhatni minden karácsonyi vásárban és rengeteg vendéglátóhelyen is belefuthatunk, akkor az minden kétséget kizáróan a forralt bor. Természetesen sok helyen igazán ízletesen készítik, de mit szólnál most egy isteni házi forralt borhoz, aminél finomabbat eddig talán még soha nem itt
Míg decemberben, a karácsonynak köszönhetően a fenyőfa áll a figyelem középpontjában áll, addig az ünnepek elmúltával úgy elsétálunk mellettük, mint ha ott sem lennének. Pedig annál, hogy karácsonykor feldíszítsük őket, több figyelmet érdemelnek.
Hétfő délután kórházba szállították Bill Clintont. Egykori kabinetfőnök-helyettese, Angel Urena arról számolt be, hogy az egykori amerikai elnöknek láza van. Ugyanakkor jó hangulatban van Clinton, értékeli a kiváló ellátást.
Teljesen el tudsz merülni a gondolataidban, álmodozol, tervezgetsz, folyamatosan agyalsz valamin. Ha valamit kitalálsz, egészen sokáig tudsz azon gondolkodni, hogyan is valósíthatnád meg, lépésről-lépésre tudsz terveket szövögetni és minden apró lépést megtervezel. Tiszta, gyönyörű, őszinte a lelked, az emberi gonoszság nagyon tud bántani és nem tu
Amióta kimondták a válását, a Házasság első látásra Mikije megkönnyebbült és fellélegezhetett. A feleségével, Ramival a kezdetektől fogva nem pendültek egy húron, így jobbnak látták, ha elengedik egymás kezét. A vállalkozóra azóta újra rátalált a boldogság, szerelmes fotózáson is járt a kedvesével.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Habár sokan kifejezetten utálják, vannak, akik összekapcsolják az önfeledt karácsonyi hangulattal. Az "All I Want for Christmas Is You" című dal 30 évvel ezelőtt jelent meg. Te mennyire ismered?
Keményen állta a sarat a Hell Boxing Kings idei évadának legjobbja ellen Istenes Bence. A ringben csak magára fókuszált és arra, hogy jól védekezzen a bolgár celebbel szemben. A taktikája be is jött, szépen el tudott hajolni az ütései elől. Most egy videó is kikerült a döntős meccsükről, amelynek végén bajnokká avatták a tévést.
Egy egyszerű kihívás - a különbségek megtalálása két azonosank tűnő képen - nemcsak szórakoztató időtöltés lehet, hanem hatékony eszköz is a figyelem és a koncentráció fejlesztésére.
Bár elsőre szokatlan a gondolat, hogy fürdőkádba tegyük a bőröndöt a szállodában, de valójában rengeteg kellemetlenségtől óvhat meg minket ez a furcsa trükk. A világ számos nagyvárosában okoznak problémát az ágyi poloskák, ezzel az egyszerű módszerrel pedig biztosak lehetünk benne, hogy nem visszük haza az élősködőket.
Gyakran álmodsz az exeddel, de eddig nem merted bevallani senkinek? Aggodalomra semmi ok, ez egyáltalán nem kirívó dolog, sőt, kifejezetten gyakori. A jelentése pedig nem az, amitől tartasz, egyáltalán nem arra utal, hogy hiányozna neked, vagy vissza szeretnéd kapni, ettől sokkal összetettebb a helyzet.
A Foo Fighters frontembere és felesége, Jordyn Blum az ünnepeket lányaikkal töltik, egy családként. Erre senki sem számított, a házaspár mögött ugyanis nehéz év van: kiderült, hogy Dave Grohlnak született egy házasságon kívüli lánya.
A háború három éve után Magyarország 2025-ben repülőrajttal fog indulni, a háborús politika helyett a békeévek politikája tér vissza, az országnak pedig ismét nagy gazdasági sikerei lesznek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzetnek adott, a lap keddi számában megjelent évértékelő interjújában.
Ahol vannak háziállatok, sem a fa, sem pedig az alá helyezett ajándékok nincsenek biztonságban. Van azonban néhány trükk, amellyel háziállatbiztos lehet a karácsonyfa.
Mitől olyan különleges a karácsony Lisszabonban, Székelyudvarhelyen és Prágában? Meseszerű részletekkel idézzük meg a karácsonyi hangulatot, határon innen és túl.
Univerzálisan elfogadott tény, hogy a kutya az ember legjobb barátja, társaságuk jó hatással van mind a lelki mind a testi egészségünkre. S bár egyre több háziállatot fogadunk örökbe, továbbra is több ezren várnak a szerető gazdikra az önkéntesek által fenntartott menhelyeken.
Van, akinek kis karácsony, van, akinek nagy, de a lényeg, hogy együtt legyünk békében, szeretetben. Idén szerencsére ezt a csillagok is segítik, mert sok harmonikus fényszög hat ránk 24-én. Íme, a szenteste horoszkópja.
Hamarosan itt van a legnagyobb ünnepünk, amit mindannyian szeretnénk nyugalomban, de legalábbis jó hangulatban tölteni. A ritkán látott családtagokkal azonban nem mindig felhőtlen a viszony, s nem egy esetben lesz kellemetlen karácsonyesténk indulatos megjegyzések, szerencsétlen helyzetek miatt.