Két évig tartó munkálatokat követően augusztus 29-től fogad vendégeket a tőzsdén jegyzett Opus-hoz tartozó Hunguest Hotels bükfürdői wellness szállodájának 171 szobás keleti szárnya.
Több mint 4 százalékot emelkedett ma az olajár, a befektetők elkezdték árazni azt, hogy a világ nagy olajkitermelő országai hamarosan visszafogják a kitermelésüket.
Pert nyert az ügyészség egy közérdekű perben, amelyet egy évek óta át nem adott budapesti lakópark építtetője ellen indított a lakásvásárlók érdekében, mivel a cég az adásvételi szerződésekben tisztességtelen feltételeket alkalmazott
Végre elérhető a Széchenyi Mikrohitel MAX konstrukció üzletszabályzata. Ez a hitelfajta speciálisan a kis cégek fejlődését segítő Széchenyi Kártya konstrukció, feltételei remekül illeszkednek a mikrovállalkozások finanszírozási igényeihez.
A klímaváltozás hatására hazánkban is megjelent a Hyalomma kullancsfaj, amely képes hordozni és terjeszteni számos veszélyes kórokozót, többek között a Krími-Kongói vérzéses lázat okozó vírust is – adta hírül a ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ELKH ÖK) által elindított Kullancsfigyelő projekt.
A logisztikai szolgáltatók nem tudják kitermelni a többszörösére dráguló energia, a megugrott infláció, valamint a hónapról-hónapra növekvő bérek költségeit, így nem tudják tartani az éves szolgáltatási díjakat - áll a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) hétfői közleményében.
A tárhelyre kiküldött gépjárműadó-fizetési kötelezettségről szóló levelekben szereplő befizetési linkek mögötti internetes fizetési szolgáltatás (VPOS) működésében hibák tapasztalhatók, hívja fel a figyelmet a szolgáltatás akadozására honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Thomas, a gőzmozdony, Lucas, a pók, Musi-musi és a gombácskák, Bébi bolondos dallamok és Batwheels – ezekkel a címekkel indul a magyar Cartoonito, írták a közleményben.
Az Mkb Csoport korrigált adózás előtti eredménye 106,5 milliárd forint volt az első fél évben, ami 41,5 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett második negyedéves jelentésében hétfőn.
Bár éves szinten még mindig erőteljes és gyorsuló drágulás látható az országos albérletpiacon, havi szinten már a lassulás jelei láthatóak - áll a Ksh-ingatlan.com legújabb - júliusi változásokat bemutató