Napi A 290 dolláros szintet tudta csak megközelíteni a támasztól látott felpattanással a Tesla, az itt húzódó mozgóátlagokat érdemben már nem tudta támadni, a csütörtöki lefordulással pedig visszatért a 260-270 dolláros zónához az árfolyam. Az itt található 200 napos mozgóátlagot teszteli pénteken, ennek szignifikáns letörésével térnénk vissza a 21
A klímastratégia az energiaellátás, az élelmiszer biztonság megerősítése és a minél nagyobb hozzáadott érték alkalmazása kerül előtérbe a jövőben. Ezekre a kihívásokra a világ vezető vállalatai folyamatosan keresik a megoldásokat. Európa legnagyobb biofinomítója, a Pannonia Bio is fejlesztésekkel és technológiák alkalmazásával biztosítja a vállalat
A lengyel külügyminiszter, Zbigniew Rau Washingtonban tett látogatást. Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó mellett kijelentette, hogy ha Oroszország Ukrajna ellen atomot
Lengyelországban az augusztusi 25 éves csúcshoz képest szeptemberben tovább nőtt az éves infláció szeptemberben, miközben havi összevetésben is gyorsult a fogyasztói árak emelkedése.
Jelentősen emelkedtek a rövid állampapírok referenciahozamai pénteken - derül ki az ÁKK adataiból. Az éven belüli lejáratok esetében 63-96 bázispont volt az ugrás.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Aegon Alapkezelő írását olvashatják:
Saját szervizek kialakításával és új munkagépek beszerzésével uniós támogatással, mintegy 550 millió forintos beruházással bővíti kapacitását Algyőn a Délút Kft. - tájékoztatta az út- és közműépítéssel foglalkozó vállalkozás az MTI-t.
Legfeljebb 5 százalékos lehet a büntetőkamat a CSOK esetében, amennyiben mégsem születik meg a bevállalt gyermek – változtatta meg a kormány az erről szóló rendeletet. Ennek köszönhetően megmenekültek a teljes anyagi csődtől azok a családok, akiknek a jegybanki alapkamattal vagy annak ötszörösének megfelelő büntetőkamattal kellene visszafizetni a t
A jövő heti kormányülésen napirendre kerül az ISD Dunaferr Zrt. helyzete, a kormány megvizsgálja, hogyan lehetne megmenteni a nehéz helyzetbe került acélművet, amely mindkét nagyolvasztóját leállította - jelentette be a technológiai és ipari miniszter pénteki dunaújvárosi sajtótájékoztatóján.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 802,51 pontos, 2,17 százalékos emelkedéssel, 37 838,30 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, pénteken erős “felpattanás” volt a
Oroszországban rekordnak számító osztalék kifizetését hagyták jóvá az állami többségű Gazprom orosz gázipari óriás részvényesei a pénteken tartott rendkívüli közgyűlésükön – közölte az MTI.
Tavaly 8,941 milliárd euró közvetlen külföldi tőkeberuházás érkezett Romániába, több mint amennyit korábban közölt a Román Nemzeti Bank (BNR) - derül ki a román jegybank és a statisztikai intézet éves statisztikájából.
Négyből három hazai informatikus valószínűnek tartja, hogy a következő két évtized során távmunkában külföldi munkaadónak fog dolgozni, és szinte minden szakember az IT-életpálya természetes részének tekinti a külföldre történő munkavégzést – derül ki egy friss kutatás eredményeiből.
A MOL szlovák leányvállalata, a Slovnaft 2023 után is szeretne orosz olajat venni, mivel az EU megegyezés megengedi, hogy vezetékes ellátással rendelkező EU-s vállalatok az embargó ellenére is vegyenek orosz forrásból nyersanyagot, feltéve, hogy az ebből az olajból előállított készterméket csak a hazai piacon adják el.
Hazánkban is számos növény leveléből készítettek korábban teát, olyanokból is, melyekről nem is gondolnánk. Almafa, eperfa, szeder, málna, szamóca, meggy és cseresznye leveléből is készülhet forró ital.
A First Class konferencia második napjának programját Dr. Rab Árpád jövőkutató, a Budapesti Corvinus Egyetem docensének figyelemfelkeltő előadása nyitotta meg. Az „Emberi és mesterséges intelligencia a következő 10 évben” című gondolatébresztő prezentáció a gazdaságtörténelem hullámzó változásait végigkövetve mutatta be a technikai fejlődés kollekt
Oroszországban rekordnak számító osztalék kifizetését hagyták jóvá az állami többségű Gazprom orosz gázipari óriás részvényesei a pénteken tartott rendkívüli közgyűlésükön.
Az Európai Unió országai pénteken megállapodtak abban, hogy sürgősségi adókat vetnek ki az energiaipari cégek váratlan nyereségére, és megkezdték a tárgyalásokat az európai energiaválság megoldására irányuló következő lépésükről - esetleg a gázárplafon bevezetéséről.
Több száz kilónyi TNT-nek megfelelő tenger alatti robbanások idézték elő az Északi Áramlat 1 és az Északi Áramlat 2 gázvezetékek balti-tengeri szakaszán bekövetkezett négy szivárgást – áll a Svédország és Dánia által az ENSZ-nek pénteken benyújtott hivatalos jelentésben, közölte az MTI.
A szakminisztérium "Az Év Felelős Foglalkoztatója" díjakkal arra ösztönzi a cégeket, közintézményeket, hogy célzott intézkedésekkel gondoskodjanak dolgozóik jóllétéről, elégedettségéről. Az idei kiírásra csaknem kétszáz munkaadó regisztrált, tavaly és tavalyelőtt feleannyian küldtek be pályázatot. Az eredetileg szeptember végi benyújtási határidőt
A BASF most igazán komolyan veszi, hogy mindenki megértse, miről is szól a mezőgazdaság, ugyanis sokan vannak azok, akik szerint nem sok hatása van az életünkre a gazdák munkájának.
A hét egyik legfontosabb hazai gazdasági eseménye a forint mélyrepülése volt. A magyar fizetőeszköz mélyen alulteljesítőnek bizonyult a régiós devizákhoz képest is. Csütörtökön mind az euróval, mind a dollárral szemben történelmi mélypontra került, majd a gyengülés pénteken is folytatódott. Kollégáink, Gáspár András, a Privátbankár lapcsoport lapig
Tervezett karbantartás miatt egy hónapra leáll Szlovénia egyetlen atomerőműve Krskóban – közölte pénteken a vállalat vezetése, hozzátéve, hogy a 90-100 millió euróra becsült javítás költségeit saját forrásból fedezik, tette közzé az MTI.
A második negyedévben 371 milliárd forint, a GDP 2,3 százaléka volt a kormányzati szektor hiánya az előzetes adatok szerint. Az egyenleg 282 milliárd forinttal, 2,5 százalékponttal javult az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Ezzel együtt az első félévben 893 milliárd forint, a GDP 2,8 százaléka volt a kormányzati szektor nettó hitelfelvétele 627 mi
2022 augusztusában az ipari termelői árak átlagosan 43,4%-kal nőttek az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 66,6, az exportértékesítésé 31,6%-kal magasabbak voltak. A belföldi értékesítés árainak gyorsabb ütemű növekedését a jelentős drágulást realizáló energiaipar nagyobb részaránya okozta. Az energiaárak meredek emelkedése me